Berda József: Téli erdőn

Lábad alatt ropog a hó:
fenséges, fehér csillogás ez,
mely szemedet különös csudákra szikrázza.

Ó egyszerűség fukar rajza!
forró véremnek fázó szépségeket okozol
és zsibongó képzeletem mögött
öreg legendává csillan a nyár...

Ez itt a halál csöndje, mely most
lépésről-lépésre felkomorlik benned,
hallani a hallgatás beszédét...

Titkaid felszabadulnak: - milyen
csodálatos minden
maga-bölcs nyugalmában! A hó vak
tüze alatt, mélyen a mélyben,
füvek és bogarak alszanak...

Ó ki sejti, mely ősi nyugalom lelke
virraszt e tájon, melyből most csupán
az ég fehér takarója s e kopaszon-didergő
fiatal akácfák szürkülnek belém,
míg a farkas-zavaró hideg fülemre csípi
férfirabságom hazasiető, áldott melegét?...