Tihi lament (Szerb)
Zalud mišice i motori kojima rušimo zidove i rijemo zemlju, zalud prevrtljivi um što čereči meso i kosti, zalud ljubav što spaja i razdvaja a kojom nemilice obasipamo svet da bismo ga mrzeli potom, zalud uspomene iz detinjstva i zavičaja na biciklu osvajajući svet, zalud trag čudesne letelice nad Kozarom one večeri kad šljive opadale su s grana, zalud školsko znanje kojim sam opljačkao siromaštvo roditelja, zalud lavež pasa i pesma propalica u tmini, zalud pati pesnik, zalud otkucaji pumpe u grudima roneći Dunavom, zalud beskrajna suprotnost crne i bele boje na sahranama širom sveta, zalud sile koje nas okupljaju u velike skupine gde vršimo osnovne životne potrebe i bledimo kao lepinje, zalud krik embriona u snu majke, zalud brzina svetlosti razmenjena u zenicama mačke i zmije, zalud Jejtsov stih: "Kako da igrača raspoznamo od igre?" zalud mentol-bomboni i topli dlanovi kojima darujemo nestašnu decu i teramo u san, zalud bdenje nad ovim lamentom, zalud Gutembergove raskoši i smicalice, zalud govorništvo i pasulj pod jezikom, zalud filmske trake sa kojih blešti smrt uživo, zalud narodi što lutaju tuđim postojbinama, zalud Ajnštajnov smeh i njegova formula još jednom pomnožena zagonetnim brojem Pi, zalud žubor znoja i krvi u mojoj senci, zalud lampe i klikeri u mozgu, zalud strah od zemljotresa dok ljubim draganu na ledini, zalud: ogledalce, ogledalce . . . zalud moja čestica što zrači mesečevom energijom i približava božanstvima što nas napustiše zanavek, zalud njihov povratak. Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://riznicasrpska.net/ |
|
Csendes sirám (Magyar)
Hiába a falat döntő és földet szántó izmok és gépek, hiába a húst és csontokat marcangoló csapodár elme, hiába a kíméletlenül világra zúdított egyesítő és szétválasztó szerelem, hogy utána gyűlöljük, hiába a gyerekkori és szülőföldi emlék, a kerékpáron meghódított világ, hiába a Kozara feletti csodálatos repülőnyom azon az estén, mikor az ágakról lehullott a szilva, hiába a szüleim szegénységét kifosztó iskolában szerzett tudásom, hiába a sötében a kutyaugatás és a bukott dala, hiába szenved a költő, hiába a mellkasban a pumpadobbanások mikor a Dunába merülünk, hiába szerte a világon temetésekkor a fehér és fekete szín végtelen ellentéte, hiába a bennünket nagy közösségekbe tömörítő erő, ahol mindennapi életünket éljük és lepényekként fakulunk, hiába a magzat sikolya az anya álmában, hiába a macska és a kígyó szeme között váltott fény sebessége, hiába Yeats sora: “Hogyan különböztetni meg a játékost a játéktól?” hiába a csintalan gyerekeket alvásra terelő mentolcukor és a meleg tenyér, hiába e sirám feletti virrasztás, hiába Gutenberg fényűzése és fondorlata, hiába az ékesszólás és a nyelv alatt a bab, hiába a filmszalagokról élőben villogó halál, hiába az idegen hazákban bolyongó nemzetek, hiába Einstein mosolya és a titokzatos π számmal még egyszer szorzott képlete, hiába árnyékomban a veríték- és vércsobogás, hiába az agyban a lámpák és a golyók sokasága, hiába a földrengéstől való félelem míg kedvesemet a mezőn csókolom, hiába: a tükröm, tükröm... hiába a holderővel sugárzó részecském és az örökre elveszített istenek felé való közeledése, hiába a visszatérés.
Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | https://feherilles.blogspot.rs/ |
|