Tafdrup, Pia (1952–) Művek   hu da

Életrajz

Pia Tafdrup (1952) költőnő, drámaíró és irodalomkritikus Koppenhágában született, 1977-ben szerzett bölcsészdiplomát az ottani egyetemen dán irodalomból és nyelvből. A 80-as évek nagy részében a Politiken című nagy dán napilapnál a korszak dán lírájának a recenzense. Szerkesztésében-válogatásában jelent meg a 80-as évek két kormeghatározó reprezentatív dán lírai antológiája, a Konstellációk (Konstellationer; 1982) és a Transzformációk (Transformationer; 1989). 1989-ben beválasztották a Dán Akadémiába, annak legfiatalabb tagjaként. Első verseskötetét 1981-ben adta ki, 29 évesen, tehát már nem is egészen fiatalon Amikor kilyukad egy angyal (Når det går hul på en engel) címmel, s azonnal kitűnt, hogy hangvétele mennyire különbözik nemzedéke többi költőjétől. Ebben a kötetében saját testi-lelki fejlődését ábrázolta gyermekkori évei során. S noha belőle sem hiányzott a lázadás hangja, annál inkább viszont a korabeli dán avantgárd kétségbeejtő és kétségbeesett nihilizmusa. Annál érzékelhetőbben volt viszont jelent testi tapasztalatvilága, éspedig olyan fokban és módon, ami nemcsak új, de teljesen szokatlan is volt eleddig a dán lírában. Kötetével egy csapásra nemzedéke legtöbbet emlegetett tagjai közé került, noha tőlük témavilágán kívül abban is különbözött, hogy sokban viszszafordulni látszott a korábbi hagyományosabb kifejezési formákhoz. Ezeket a sajátos és máris jellemzőként emlegetett vonásait megőrizte következő köteteiben is: Semmitfogás (Intetfang; 1982), A legbensőbb zóna (Den inderste zone; 1983), Szökőár (Springflod; 1985), Fehér láz (Hvid feber; 1986), Másodpercek hídja (Sekundernes bro; 1989). Az erotika központi helyet foglal el e kötetek verseiben is, de témái közé bekerült a halálélmény, valamint a szellemi és metafizikai problémák érintése is. Az élet, az élés érzéki, szexuális élményanyagát azonban mindig sajátosan női szemszögből dolgozza fel, teljesen szokatlan nyíltsággal adva hangot a szeretkezés mozzanatainak. Verseinek kiindulási pontja még akkor is a szexualitás, amikor (miként a Másodpercek hídjában is) a társadalom és a civilizáció kritikájával jelentkezik. Nem véletlenül nevezte tehát egyik kritikusa költészetét „kropsmodernisme”-nek, azaz a test modernizmusának. Érdekes újítása a prenatális, azaz a születés előtti állapot tudatvilágának feltárására tett kísérlete; ezek a törekvései bizonyos fokig összefüggésben állnak a darwini fejlődéstannal, a jungi archetípus-elmélettel, egyik-másik vallás mítoszaival, és mindenképpen a még ismeretlen felé próbál ablakot nyitni. Költészete a 90-es években kiadott négy jelentős kötetével érte el eddigi csúcspontját: 1992-ben jelent meg a Kristályerdő (Krystalskoven), 1994-ben a Territoriális dal (Territorialsang), 1998-ban A királynő kapuja (Dronningeporten), 1999-ben pedig a Százlábú (Tusindfødt). Közülük nem véletlenül A királynő kapujára irányult a legnagyobb figyelem, ezért a kötetéért tüntették ki az Északi Díjjal, a dán költőnőt választva olyan mezőnyben, ahol versenytársai közt szerepelt mások mellett Göran Sonnevi és Lars Norén is, két jelentős svéd költő. A díjkiosztó bizottság indoklása szerint a kötet  egésze átfogó képet nyújt a természet és az ember életciklusairól - a nő képzeletvilágának tükrében, fő tengelyében a testtel. A kötet ellen (talán nem várt mértékben, de semmiképpen se egészen meglepően) heves kritikai hangok szólaltak meg, éspedig érdekes módon elsősorban a feminista mozgalom képviselői részéről, akik egyöntetű eréllyel tiltakoztak a kötet felfogása ellen. Egyfajta fordított feminizmusként említik, visszalépésnek, mivel szerintük Tafdrupnak a nőről alkotott képe kísértetiesen hasonlít arra képre és nő-felfogásra, ami ellen a feministák küzdenek. Más vélemények szerint ez azt  mutatja, hogy az igazhitű feministákat kevés dolog tudja jobban felháborítani, mint a nő biológiájának dicsérete, különösképpen, ha ez a dicséret női részről hangzik el... Tíz, eddig megjelent verseskötete mellett Tafdrup közzétett két drámát is A halál a hegyekben (Døden i bjergene; 1988) és A Föld kék (Jorden er blå; 1991) címmel. Munkásságához fontos adalékokkal szolgál poétikai műve: A vízen járok. Vázlat egy poétikához (Over vandet går jeg. Skitse til en poetik; 1991). Verseit eddig angolra, németre, franciára és svédre fordították le, de az Északi Díjjal bizonyára tovább nő az érdeklődés költészete iránt más nyelvterületeken is. Vallomása szerint Georg Trakl, Paul Celan és Nelly Sachs költészetét érzi a sajátjához legközelebb állónak.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)