Hálek, Vítězslav: Valami felétek vonz, kék hegyek (Vždy cos mne táhne, modré hory, k vám Magyar nyelven)

Vždy cos mne táhne, modré hory, k vám,
jak slovo milenky a přítele;
já s myslí veselou k vám pospěch mám,
a mlád se v žití vracím, vesele.

Jak byste měly světa pravou líc:
zvuk, píseň, vůni, milé přístřeší,
ba i to lidské srdce lidským víc,
Že dojme pravdivěj i potěší.

Jak byste měly ještě v zásobě,
co ostatní svět nuzně promrhal:
vět, mladost, krásu v krásy podobě,
i radost, důvěru i pravý žal.

Mně jest, jak měl bych ve vás nalézti,
co nenacházím, ale hledám přec:
tu pravou slzu v lidské neštěstí,
to pravé slovo na útěchy řeč.

I jest mi, jakby lepší moje část
v tom vašem modru toužíc bloudila:
tam duše cítí v sebe ji se klást,
jest plná a jak v květy rozvilá.

    
Valami felétek vonz, kék hegyek,
mint egy szerelmes vagy baráti szó;
felétek vidám szellemmel megyek,
s ifjan, vidáman visszajönni jó.

Vagytok a világ való arca ti:
szó, zene, illat, lakni jó tanya;
több: szív vagytok ti, mégoly emberi,
az igazi, vígasztaló anya.

Mint hogyha tinektek megvolna még
mindaz, mit már elherdált a világ:
virág, ifjúság, szépség ami szép,
öröm, vígság s őszinte bosszuság.

Bennetek kell meglelnem, bennetek,
mit keresek, kutatok hasztalan:
igazi emberbarát könnyeket,
az igaz szót, mely nem vigasztalan.

Jobbik énemet, úgy tűnik nekem,
elcsábítottátok, ti kék világ:
befogadni a lelkem ott terem,
kitelik, kibomlik és lesz virág.