Czechowski, Heinz: Jeszenyin (Jessenin Magyar nyelven)

Nicht genug gelernt, um zu bestehen,
Sieht er sich im Spiegel, ringsum schweigt
Vormittäglich Stille; nur ganz oben
Über ihm der Geiger geigt und geigt.
Seine Freunde meiden ihn, denn seine Trauer
Hat auch sie vertrieben: Geh und wart,
Daß die Klingel läutet, ja, die Jahre,
Die voll Liebe waren, haben ihn genarrt.
Das, worauf er baute, kann zerfallen.
Geh, und prüfe deine Schuld!
Doch er kennt den Spruch: Die Schuld an allem
Trägt nur deine große Ungeduld!
Güte gibt, wem Güte wird gegeben,
Liebe nur, wem Liebe widerfuhr, da wird
Keine Schuld beglichen: dieses Leben
Ist voll Irrtum – und er hat geirrt.
Ja, er weiß es: Glück hat keine Dauer.
Wer ihn lesen wird dereinst? Wer weiß...
Fällt die Birke, stirbt der letzte Bauer?
Wird zu Eisen werden oder gar zu Eis,
Was einst Glut war? Aus dem letzten Sommer
Hebt der Herbst sich, steigt des Winters Blau,
Wölbt der Himmel sich über den Feldern
Und der Wermutsteppe gelbem Grau.
Feldweg, Kindheit, Liebe – ja erwachsen
Ist er jetzt geworden: unberührt
Sind die Dinge nicht, im Schlag der Uhren
Geht die Zeit, die ihm nicht mehr gehört.

Keveset tanultam, hogy helyt tudjak állni,
tükörbe nézek, köröttem csend lapul,
csak egészen fenn, felettem szól a
hegedű, szól szakadatlanul.
Barátaim kerülnek - gyűlt gyászom őket
is elűzte, menj és várd türelmesen
a csengőszót, igen, a szerelemmel-telt
évek a bolondját járatták velem.
Az, amire építek, széthullhat lágyan,
mit mulasztottál, vizsgáld felül!
Ismert példabeszéd: minden mulasztásban
a te nagy türelmetlenséged hévül.
Jóságot ad, aki jóságot kap,
szeretetet, kinek szeretet a része, s így
nem mulasztás terhel: ez az élet, roskad
telve tévedéssel - és én eltévedtem itt.
Már tudom: a boldogság nem tart örökké.
Ki olvas majdan engem? - ki tudja azt.
Kidől a nyír, meghal; röggé
porlad az utolsó paraszt?
Vassá, jéggé válik a tegnapi izzás?
Utolsó nyarára nő az ősz, a kék
vértü tél, szántók fölé hasal az ég s a
keser-pusztás sárgásszürkeség.
Dűlőút, gyermekkor, szerelem - most váltam
felnőtté: az óraütésből ugyan-
úgy hiányzik a világ, iramlik
az idő, mely már rajtam kívül került.