Rilke, Rainer Maria: Munkások vagyunk... (Werkleute sind wir... Magyar nyelven)

Werkleute sind wir: Knappen, Jünger, Meister,
und bauen dich, du hohes Mittelschiff.
Und manchmal kommt ein ernster Hergereister,
geht wie ein Glanz durch unsre hundert Geister
und zeigt uns zitternd einen neuen Griff.

Wir steigen in die wiegenden Gerüste,

in unsern Händen hängt der Hammer schwer,
bis eine Stunde uns die Stirnen küsste,
die strahlend und als ob sie Alles wüsste
von dir kommt, wie der Wind vom Meer.

Dann ist ein Hallen von dem vielen Hämmern
und durch die Berge geht es Stoß um Stoß.
Erst wenn es dunkelt lassen wir dich los:
Und deine kommenden Konturen dämmern.

Gott, du bist groß.

Das Stundenbuch: Buch vom Mönchischen Leben

Munkások vagyunk, inas, segéd, mester

téged épít, magas középhajó.

De néha jön egy komoly vándorember,

ezer léleknek egy szikra is elkel,

amit mond, nagy titok, nem tréfaszó.

Súlyos kalapács a kezünkben,

a létra lélekvesztő módon imbolyog,

ám egyszer némi fény a homlokunkra röppen,

állunk tőled jövő sugárözönben,

eszméletünk szeles tengerparton bolyong.

Kalapácsütések visszhangja zúg úgy,

hogy hullámként a hegyen átzuhan.

A szürkület se hagyja annyiban,

derengeni kezd belőled a kontúr.

Nagy vagy, Uram.

Imaórák könyve: A szerzetesi élet