Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Frost, Robert: Nyírfák (Birches Magyar nyelven)

Frost, Robert portréja

Birches (Angol)

When I see birches bend to left and right
Across the lines of straighter darker trees,
I like to think some boy's been swinging them.
But swinging doesn't bend them down to stay
As ice-storms do. Often you must have seen them
Loaded with ice a sunny winter morning
After a rain. They click upon themselves
As the breeze rises, and turn many-colored
As the stir cracks and crazes their enamel.
Soon the sun's warmth makes them shed crystal shells
Shattering and avalanching on the snow-crust—
Such heaps of broken glass to sweep away
You'd think the inner dome of heaven had fallen.
They are dragged to the withered bracken by the load,
And they seem not to break; though once they are bowed
So low for long, they never right themselves:
You may see their trunks arching in the woods
Years afterwards, trailing their leaves on the ground
Like girls on hands and knees that throw their hair
Before them over their heads to dry in the sun.
But I was going to say when Truth broke in
With all her matter-of-fact about the ice-storm
I should prefer to have some boy bend them
As he went out and in to fetch the cows—
Some boy too far from town to learn baseball,
Whose only play was what he found himself,
Summer or winter, and could play alone.
One by one he subdued his father's trees
By riding them down over and over again
Until he took the stiffness out of them,
And not one but hung limp, not one was left
For him to conquer. He learned all there was
To learn about not launching out too soon
And so not carrying the tree away
Clear to the ground. He always kept his poise
To the top branches, climbing carefully
With the same pains you use to fill a cup
Up to the brim, and even above the brim.
Then he flung outward, feet first, with a swish,
Kicking his way down through the air to the ground.
So was I once myself a swinger of birches.
And so I dream of going back to be.
It's when I'm weary of considerations,
And life is too much like a pathless wood
Where your face burns and tickles with the cobwebs
Broken across it, and one eye is weeping
From a twig's having lashed across it open.
I'd like to get away from earth awhile
And then come back to it and begin over.
May no fate willfully misunderstand me
And half grant what I wish and snatch me away
Not to return. Earth's the right place for love:
I don't know where it's likely to go better.
I'd like to go by climbing a birch tree,
And climb black branches up a snow-white trunk
Toward heaven, till the tree could bear no more,
But dipped its top and set me down again.
That would be good both going and coming back.
One could do worse than be a swinger of birches. 



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

Nyírfák (Magyar)

Ha nyírfák hajlanak bal- s jobbfelé
sötétebb fák sudarai között,
fiú ingatja őket, azt hiszem.
De ingatás őket nem gyűri le.
Csak jégvihar. Láthattad jégben őket
télen, s eső után, egy napsütéses
reggel. Egymáshoz csörrennek, amint
ébred a szél, s tarkán tündöklenek,
ahogy zománcuk reped s letörik.
A nap kristályhéjat szórat velük,
mely a hókérgen zúzottan gurul szét -
oly halom söpörni való cserép,
mintha a mennybolt szakadt volna be.
A harasztig vonja őket a súly,
de nem töri el; ám ilyen soká
s mélyen hajlítva, nem nyúlnak ki már;
az erdőkben évekig látható
törzsük íve, lombbal a talajon,
mint térdelő lányok, kik hajukat,
napban szárítani, maguk elé vetik.
De azt kezdtem el mondani, mikor
a jégviharral betört az Igazság,
bár fiú ingatná őket, amint
ki- vagy bemegy tehenei után -
kinek, hogy a bézbalt ismerje, túl
messze a város, s ki azzal mulat,
nyáron vagy télen, mit maga talál.
Apjának fáit leigázta mind,
addig nyargalva rajtuk sorra, míg
meg nem szüntette merevségüket,
s egy sem lógott bénán, egy sem maradt
meghódítandó. Mindent megtanult,
mit kellett: hogy ne engedje a fát
túlgyorsan el, s ne erőltesse azt
egész a földig. Súlyát mindig a
fa sudarára bízta, gondosan,
s oly könnyen, mint töltöd a poharat,
mászott széléig, sőt túl is azon.
Ekkor suhogva kifelé röpült,
lábbal törve utat a talajig.
így voltam egykor nyírfák hajlitója.
S azt álmodom, hogy újra az leszek.
Ez történik, mikor a gond kifáraszt;
s a lét nagyon is úttalan vadon,
hol arcod ég s viszket az átszakított
pókhálóktól, s félszemed könnybe lábad
az ágtól, mely nyílásába csapódott.
Szeretném kicsit itthagyni a földet,
majd, visszatérve, kezdeni előlről.
A sors nehogy szándékkal félreértsen,
s félig lakatva vágyam, elvigyen
visszaút nélkül. Pompás hely a föld
a szerelemhez: nem tudok különbet.
Nyírfát nyargalva lenne menni jó,
hófehér törzs fekete ágain
kúszni az égnek, míg nem bírva már,
a görnyedt fa le nem eresztene.
Menni és visszatérni - ez a jó.
Van rosszabb is, mint nyírfák hajlitása.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. E.

Kapcsolódó videók


minimap