Van egy orr, s az orr-gazda: nő.
Gyarapszik s vége egyre nő;
Már nem látszik a vég,
A hölgy sikolt: „Nagy ég!
Pá, orrvégem, mely eltü-nő!”
***
Van egy Ifjú Hölgy. Szép kalapját
Madarak lepik s szétharapják;
De ő mond: „Nem baj az!
Madár? Lehet pimasz!
Lepjék el alakom kalapját!”
***
Egy Aggnak csónakja pörög.
Kiáltja: „Jaj, hajótörök!”
Mondják: „Ugyan, dehogy!”
Ettől majd’ összerogy
Az Agg, ki csónakban hörög.
***
Egy Agg Hölgy mit ki nem agyal!
Hogy a jó szék bokor: magyal.
És beleüle tüstént,
És rongyos lett a tüskén,
És most düh döfi mint agyar.
A limerickekre az anapesztus is jellemző (U U — = angol versben: két hangsúlytalan, egy hangsúlyos szótag, magyar versben: két rövid, egy hosszú szótag). A fordítók nem mindig veszik figyelembe, én se mindig. Némi kiigazgatásokkal anapesztusi jelleg adható a fenti fordításoknak:
Van egy orr, s kinek orra: nő.
Gyarapszik, a vége nő;
Tovatűnik a vég,
Az hölgy sikit: „Ég!”
„Pá, orr hegye, messzetünő!”
***
Van egy Ifjú Hölgy. A kalapját
Madarak lepik, összeharapják;
De a Hölgy: „Sebaj az!
A madár, a pimasz,
Hadd lepje kalapnak alapját!”
***
Egy Öreg — a hajója pörög —
Kiáltja: „Hajótörök!”
Mondják: „Mi? Dehogy!”
De a tag le-lerogy,
Az Öreg, ki hajóba' hörög.
***
Egy Öreg Hölgy mit kiagyal!
Hogy a jó szék cserje: magyal.
Beleült, s kifakadt:
„A ruhám! Kiszakadt!"
Most düh döfi mint egy agyar.