1.
A hűvös felvidéken,
lefelé a felhők közül
a meredek úton
egy távoli völgy felé
autózol kényelmesen. Szélvédőd kettészeli az erdőt,
villog és hullámzik a táj, majd összepréselt déli
ragyogás guggol a tisztásokon...
Azután eléred a fűrészmalmokat,
s körülöttük a deszkából tákolt kopár falvakat,
talán egy bolt,
azontúl talán egy híd
és mellette kavicsok közt csordogáló kis patak.
2.
A malmok teteje vasból van és nincs faluk:
benézhetsz, ha mellettük elhaladsz, meglátod
a bent dolgozó karcsú férfiakat, az elforduló kurblit,
a tompán villogó pengéket, amint belevájnak
az odavontatott fatörzsbe,
míg az szét nem hullik
s egy rakás léc és palánk nem lesz belőle.
A férfiak is néznek téged:
amikor lefékezel és útbaigazítást kérsz,
a magas ifjak félrenéznek;
az idősebbek jönnek ki
kék trikójukban és válaszolnak halkan.
Minden malom mellett hamu- és fűrészporhalmokból
szivárog a füst.
3.
Továbbhajtasz, át a telepen,
sárhányód felhőktől nedves.
A házak itt szemérmesen verandák mögé bújnak,
kalendáriumos falú konyhákban az asszonyok
egész nap figyelnek az autók hangjára az útról,
elveszett gyerekek sírására a bozótból,
egy kiáltásra a malomból, lépések zajára -
de semmi sem történik.
A járdán alig hallhatóan dal
szól a rádióból
Néha egy asszony lépcsőt seper,
vagy egy fakó ifjú feleség vizet visz
fém vödörben, majd megfordul és tekintete
a hegyekre csodálkozik,
a várost kémleli.
4.
Az esték nagyon csendesek. Körös-körül
mindenütt erdő.
Leszáll az éj, a házakban sorra egymásután
világosak az ablakok, az értelmet hirdetik.
Sebesen haladsz a messzi felvidéken át,
telepek fényein keresztül
majd eltűnnek az erdőben, távoli hegyekben izzanak.
Nyáréjente
földi tücskök éneke váltakozik a csenddel.
A téli sötétben bádogtetőkön eső sustorog,
a csatornákat szél cibálja, víztől izgatottan.
A férfiak tea után a kályhánál
ülnek, míg a feleségek csevegnek, ellobbant
gyufát
forgatva ujjaik közt,
a jövőn gondolkodva.