Machado, Antonio: Világi strófák (Coplas Mundanas Magyar nyelven)

Poeta ayer, hoy triste y pobre

filósofo trasnochado,

tengo en monedas de cobre

el oro de ayer cambiado.

Sin placer y sin fortuna,

pasó como una quimera

mi juventud, la primera...

la sola, no hay más que una:

la de dentro es la de fuera.

Pasó como un torbellino,

bohemia y aborrascada,

harta de coplas y vino,

mi juventud bien amada.

Y hoy miro a las galerías

del recuerdo, para hacer

aleluyas de elegías

desconsoladas de ayer.

¡Adiós, lágrimas cantoras,

lágrimas que alegremente

brotabais, como en la fuente

las limpias aguas sonoras!

¡Buenas lágrimas vertidas

por un amor juvenil,

cual frescas lluvias caídas

sobre los campos de abril!

No canta ya el ruiseñor

de cierta noche serena;

sanamos del mal de amor

que sabe llorar sin pena.

Poeta ayer, hoy triste y pobre

filósofo trasnochado,

tengo en monedas de cobre

el oro de ayer cambiado.

Tegnapi költő, ma meg csak,

átvirrasztott éjszakámon,

bús filozófus, a tegnap

aranyát apróra váltom.

Szerencsétlenül s kietlen

elenyészett, mint a felhő,

fiatalságom, az első...

ami nincs több, csak egyetlen,

az Egy: a külső, a belső.

Elenyészett, mint az örvény,

csapzott, cigány éjszakákon

borral és dallal betöltvén,

én szerelmes ifjuságom.

Ma emlékek koszorúját

tépem, így csinálhatok

elégikus hallelúját,

gyászolni a tegnapot.

Isten véletek, ti, kedvvel

teli könnyek, dal-teremtő

könnyek, mint szökőkút zengő,

tiszta víze, törtetek fel!

Ifju szerelem hevére

támadt könnyek, jólesők,

mint az áprilisi rétre

permetező friss esők!

Ama derült éjszakán

már a csalogány se fújja;

túl vagyunk a nyavalyán,

amely sír, ha nincs is búja.

Tegnapi költő, ma meg csak,

átvirrasztott éjszakámon,

bús filozófus, a tegnap

aranyát apróra váltom.