Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Vallejo, César: Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (III) (España, Aparta de mí este cáliz (III) Magyar nyelven)

Vallejo, César portréja
Nagy László portréja

Vissza a fordító lapjára

España, Aparta de mí este cáliz (III) (Spanyol)

III

 

Solía escribir con su dedo grande en el aire:

«¡Viban los compañeros! Pedro Rojas»,

de Miranda de Ebro, padre y hombre,

marido y hombre, ferroviario y hombre,

padre y más hombre. Pedro y sus dos muertes.

Papel de viento, lo han matado: ¡pasa!

Pluma de carne, lo han matado: ¡pasa!

 

¡Abisa a todos compañeros pronto!

Palo en el que han colgado su madero,

lo han matado;

¡lo han matado al pie de su dedo grande!

¡Han matado, a la vez, a Pedro, a Rojas!

 

¡Viban los compañeros

a la cabecera de su aire escrito!

¡Viban con esta b del buitre en las entrañas

de Pedro

y de Rojas, del héroe y del mártir!

Registrándole, muerto, sorprendiéronle

en su cuerpo un gran cuerpo, para

el alma del mundo,

y en la chaqueta una cuchara muerta.

 

Pedro también solía comer

entre las criaturas de su carne, asear, pintar

la mesa y vivir dulcemente

en representación de todo el mundo.

Y esta cuchara anduvo en su chaqueta,

despierto o bien cuando dormía, siempre,

cuchara muerta viva, ella y sus símbolos.

¡Abisa a todos compañeros pronto!

¡Viban los compañeros al pie de esta cuchara para siempre!

 

Lo han matado, obligándole a morir

a Pedro, a Rojas, al obrero, al hombre, a aquel

que nació muy niñín, mirando al cielo,

y que luego creció, se puso rojo

y luchó con sus células, sus nos, sus todavías, sus hambres, sus pedazos.

 

Lo han matado suavemente

entre el cabello de su mujer, la Juana Vázquez,

a la hora del fuego, al año del balazo

y cuando andaba cerca ya de todo.

 

Pedro Rojas, así, después de muerto

se levantó, besó su catafalco ensangrentado,

lloró por España

y volvió a escribir con el dedo en el aire:

«¡Viban los compañeros! Pedro Rojas».

 

Su cadáver estaba lleno de mundo.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.literatura.us/vallejo/caliz.html

Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (III) (Magyar)

III

 

Nagyujjával a levegőbe ezt szokta írni:

„Éjjenek az elvtársak! Pedro Rojas".

Miranda del Ebróból, — apa, aki ember,

férj, aki ember, vasutas, aki ember,

apa, de méginkább ember. Pedro, s az ő két halála.

Szél-sürgöny, megölték: vidd a hírt!

Hús-illata, megölték: vidd a hírt!

 

„Értesiccs minden elvtársat gyorsan!"

Ácsolt fa, amire fölvonták,

megölték;

megölték nagyujja tövében!

Megölték, egyszerre, Pedrót és Rojast!

 

Éjjenek az elvtársak,

fejénél a levegőre írva van!

Éjjenek a keselyű jé betűvel Pedro

és Rojas,

a hősnek s a mártírnak beleiben!

Mikor átkutatták a holtat,

rábukkantak egy nagy testre, benne, a világ

lelkének hordozójára,

zubbonyában pedig egy holt kanálra.

 

Pedro enni is szokott,

szülöttei közt, és tisztálkodott, és átfestette

az asztalt, és édesen élt

a világot képviselve,

és ez a kanál vele volt zubbonyában,

ha ébren volt, ha aludt, mindig,

kanál: élő és halott, és jelképei:

Értesiccs minden elvtársat gyorsan!

Éjjenek az elvtársak e kanál tövében örökké!

 

Megölték, kényszerítették halálba,

Pedrót, Rojast, a munkást, az embert, őt,

aki egészen kicsi babának született, égre nézett,

aki megnőtt, vörös lett, harcolt,

sejtjeivel, nem-jeivel, még-jeivel, éheivel, darabjaival.

 

Megölték, persze gyöngéden,

asszonya: Juana Vázquez haja közt,

óráján a tűznek, a golyók esztendejében,

amikor mindenhez közel volt már.

 

Pedro Rojas, íme holtában

fölemelkedett, megcsókolta véres ravatalát,

megsiratta Spanyolországot,

és újra a levegőbe írta:

„Éjjenek az elvtársak! Pedro Rojas."

 

Holtteste a világgal volt tele.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap