Gereblyés László (1904–1968) Fordítások

Életrajz

Gereblyés László (1904–1968) költő, műfordító. A harmincas évek végén Párizsba emigrált. A francia ellenállás katonájaként köszönthette a felszabadulást. Itthoni közéleti és irodalmi funkciói, valamint műfordítói gyakorlata – melynek szép s megjelenésekor hézagpótló jellegű, a modern francia költészetet megismertető gyűjteménye a Francia ének című műfordításkötet – továbbra is erős szálakkal kapcsolták Franciaországhoz. A Párizs-élmény évtizedek múltán is újjáéledt költészetében [Tanúság, a Túl a határon című kötet (1963) Párizs-ciklusa stb.]. 1946-tól rendkívül termékenyen, szinte kétévenként publikálta verseskönyveit. Franciaországi tartózkodása nemcsak tematikusan hatott költészetére, hatással lehetett rá a francia "chanson" világa is: a drámát és konfliktusokat nélkülöző könnyed dalszerűség, amely eleve elzárja az önkifejezés mélyebb, tragikusabb, kínokban megszülető rétegeit. Verselési rutinja, biztos formakészsége gyakran a könnyebb megoldások felé sodorta; a dalszerű forma, a "chanson" pedig az énekszövegek sokszor tapasztalható felszínességére, költői üresjárataira csábította. Lírájának lassú átformálódását két utolsó kötete jelezte (Versek mozgóképre, 1966; Láncolat, 1968). Közéleti indulatai mélyén mindig is az ellenállás meghatározó internacionalista élménye munkált, ezért volt olyan érzékeny a nagyvilág harcaira, de csak ezekben a versekben tudott ily tiszta egyszerűséggel összegezni. Az életnek, az élet szépségeinek ez a dacos, mindennél erősebb szeretete táplálta költészetét: politikai verseinek éppúgy rugója, mint tájverseinek, életképeinek, szerelmi lírájának. A "dacpiros őszi dália" így lesz a harcos forradalmár és az életet élvező ember-ideál s egyúttal a kétféle költői gyakorlat és eszmény összefoglalásának szimbóluma. Gereblyés László kései líráját ez a szintézis teszi értékessé.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)