Ady Endre: »Ádám, hol vagy?«

Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal

Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,

Ő járt, az Isten járt előttem,

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked

S az ő bús »Ádám, hol vagy?«-ára

Felelnek hangos szívverések.

Szivemben már őt megtaláltam,

Megtaláltam és megöleltem

S egyek leszünk mi a halálban.

IL lutto scuro della mia anima si dirada,

Per soggiogare i miei nemici,

Giunge Dio, in una grande luce bianca.

Il suo viso nasconde ancora, cela,

Ma i suoi grandi occhi di sole,

Con compassione, ormai spesso,

su di me posa.

Eppure se di tanto in tanto io vinco,

Era Dio, che mi precedeva,

Sfoderando la sua spada, mi ha prevenuto.

Cammina nella mia anima, lo sento,

E al suo accorato: “ Dove sei Adamo? “

Coi forti battiti del cuore, io rispondo.

Nel mio cuore io l’ho già trovato,

L'ho trovato e l’ho abbracciato,

Per essere anche nella morte, a Lui vincolato.