Ady Endre: Sípja régi babonának

Kernstok Károlynak, baráti szeretettel

Csak magamban sírom sorsod,
Vérem népe, magyar népem,
Sátor-sarkon bort nyakalva
Koldus-vásár közepében,
Már menőben bús világgá,
Fáradt lábbal útrakészen.

Körös-körül kavarognak
Béna árnyak, rongyos árnyak,
Nótát sipol a fülembe
Sípja régi babonának,
Édes népem, szól a sípszó,
Sohse lesz jól, sohse látlak.

Szól a sípszó: átkozott nép,
Ne hagyja az Úr veretlen,
Uralkodást magán nem tűr
S szabadságra érdemetlen,
Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

Üzenhettek már utánam,
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.

Cu prietenie, pentru Kernstok Károly 

Doar-n mine plâng soarta,
Neam de sânge, maghiar,
Bând vin la un colț de șatră
În miez de târg ordinar,
În ducă spre lume tristă,
Epuizat, dar hoinar. 

Jur-împrejur se agită
Năluca mizeriei,
La ureche îmi sună
Trișca superstiției,
Neam drag, trișca răsună,
Nu va fi bine gliei. 

Sună trișca: neam jurat,
Să-l pedepsească Domnul,
Jugul străin nu-l suportă,
A fi liber nu-i oportun,
La răzbunare e veșted,
La milă e crud, cu totul. 

Poți urla după mine,
Munte Késmárk, Majtény-plai,
La hotar tai o bâtă,
Sângele meu nu să ai
Pământ crud de neam turbat:
Mă uit-n față, numai.