Alföldi Géza: Tanár Úr, egyszer

Tanár Úr egyszer verset írtam, -

Még volt rá mentség: 16 éves voltam.

S mert elfogott valami kemény magyar bánat,

Hogy "magyar vagyok" vadul danoltam.

Ön a sárga földig lehordott érte,

Mert azt írtam: magyar az ég, a fű, a mályva,

Magyar a szemek nézése, az állatok hangja

S magyarul kel a kenyér kovásza.

Rámolvasta, hogy a kenyér kelése

Egyszerű, szabályos vegyi folyamat

S a kovász Cegléden is, meg Amerikában

A szeszes erjedéstől egyfélekép dagad.

A kakas is egyformán kukorékol,

Mindenütt egy az ég, a fű, a mályva,

A szemek is egy törvény szerint égnek

S ugyanaz a madárdalok varázsa.

Huszonegy éve! . . . S most innen távol

Idézem s hívom Önt a multak távolából

S átordítom száz kilométereken át,

Hogy belereng az ég, a nap is lángol:

Tanár Úr! Igen is van magyar ég, fák

S magyarul virágzik a magyar virág.

Még a magyar ökör nézése is más

S mások, de mások a magyar bikák!

És más bizony az idegen kenyér,

Más a kelése, más az illata!,

S hiába van egy Göncöl Szekér,

Odahaza mégis más a csillaga.

S ha nem hiszi el, hogy minden, minden

Más odahaza: a virág, illat, avar, -

Legyen csak egyszer, mint ma én,

Hazátlan, árva, bolyongó magyar!