Borbély Szilárd: Deucalione Cooperativa di produttori (A Deukalion Termelő Szövetkezet Olasz nyelven)

1a
Amikor az istenek vizet bocsátottak a földre,
az átemelő szivattyút épp apám kezelte. A görbe
folyó gátja mellett lapult a kis kunyhója.
Sivár férfiszoba, rideg deszkabódé volt,
az ablaka berácsozva. Egy nagy rozsdás
vaslakat zárta. Zsír és pálinka volt benne
kenyérrel. Füstölt sonka, szalonna kevés.
 
1b
A gátat két vascső fúrta át. Nehézkesen
pöfögött a dízelmotor, amely meghajtotta
a szivattyú hengereit, amelyek jártak
 
1c
le s fel egész nap. Borzasztóak a gépek,
mert nem fáradnak soha el. Valami elátkozott
erő hajtja őket örökké. Szívták fel a hatalmas
csőbe a folyó vizeit. Roppant kígyóként
tekergett a rozsdás cső a folyótól át
a mezőre. Ráccsal meg szűrőkkel volt
a vége lezárva, hogy elszippantsa a görbe
 
2
futású mederből a vizet. Apám nézte a gép
óráit, kapcsolta a fekete bakelitből készült
fő- és alkapcsolókat. Figyelte, simogatta, meg-
szelídítni próbálta a borzalom gyermekeként
született vasszerkezetet. A gép nem aludt,
és apám szolgálta egész nap, éjjel és nappal.
Csodálata tartotta lekötve. A gép megbabonázta,
és nem tudott szabadulni előle. Vigyáznia kellett
a nyomásra, a motor hűtésére, az olajozásra,
hogy a népgazdaságot kár nehogy érje soha.
 
3a
Így telt az idő. Nagy hordókban állt ott a
gázolaj. Körülötte a kiégett fű zörgött, ha
szél futott végig a parti fűzek koronáján. Eldobott
rongyokkal szívta apám fel az elcsöpögött
olajat. Fényesítette az alkatrészeket, a
tompa fém rudakat smirglizte, hogy csillogjon
az öntvény. A ritka rézcsövek ragyogása
olyan volt, mint az őszi lombkorona
látványa. A sárga és a ritka vörösréz tiszteletet
keltett. Meg az új anyag, az addig sose látott
nikkelborítás. Az autók meg a vadiúj
motorok luxusa volt ez a fém. És mint Kirké
szigetén, itt a gépek varázsolták el az
embereket. A férfiak, akik a gépek közt
 
3b
laktak. Kék munkásruha, bakancs, egyhetes
borosta az arcon. Gyomorszagú csókot
kaptam apámtól. Hányás- és pálinkaszagot. El-
morzsolt könny volt szeme sarkában. Meg-
alázottság, félelem és sunyiság érződött
ekkor ki belőle. Rozsda és gépzsír, kipufogó
szaga terjengett errefelé. Apám előjött a
kalyibájából, amelyben a szolgálatot teljesítette.
Nem jöhetett haza hozzánk, mert a népgazdaság
meg a téesz vagyonát őrizte: a gépet.
Karbidlámpával világított a sötétben, azzal
ment le fenekezni a folyóra. Harcsákra
vadászott, a folyó isteneitől titkon orozva
 
4
el. Így múlt el az ősz, amikor a rizstáblák már
szomjasan várták a tavaszt, hogy beleplántálják
a zsenge növényeket. Ezért ősszel előkészítették
a talajt, mert még sose látott senki erre növényt,
csak a boltban a rizskását hántolva. Csak a B rizst.
Az istenek izgatottan lesték e merészséget, amely
megváltoztatta a tájat. A Deukalion téesz példa
gyanánt állt a többi előtt. A szikes talajon hogy
terem majd új világ: zöld tenger, amelyből
a zárszámadáson osztanak majd a tagoknak
végre haszont is. Apám hitt benne, hogy a mostani
ötéves terv már elhozza a jobb életet minekünk is.
 
5a
Anyám nem hitte soha, azt mondta apámnak,
hogy meneküljünk, amíg lehet el. Nincs ennek
értelme semmi. Gyűlölnek minket. Még a családod
se akarja, hogy itt légy, mondta. Miért kapaszkodsz
beléjük, ha ők se szeretnék. Itt semmit se tanulnak
 
5b
a gyerekek. De apám csak ragaszkodott, és
nem tudta elhagyni a helyet. De az árvíz után
kizavarta őt a falu, kivetette magából. Kirúgták
a téeszből, de ő másnap reggel bement, felvette a
munkát, mintha mi sem történt volna. Mert van
családja, el kell tartani őket, ezt nem tehetik,
mondta, és könyörögve akarta a munkát. Aztán
 
5c
mégis kidobták a műhelyből, ahol szerelőként tette
volna a dolgát. Eljárt két faluval odább, Kömörőbe
a keverőbe. Járt a talajosokhoz, akik földgyalukkal
dolgoztak. Rizsföldeket készítettek, gátakat, a termő-
réteget legyalulták. Járt az erdészethez télen,
törzsöközni. Volt munkanélküli: makkot szedett
az erdőn, eladta a disznós gazdáknak, hogy hízzon
az állat. Taplógombát szedett le a fákról. Aztán
 
6a
amikor senki se vállalta a Rizstelep gépházában az
átemelő szivattyú kezelését, amellyel a rizsföldeket
kellett víz alatt tartani nyáron, meg a távollétet
a családtól, akkor őrá gondolt a vezetőség. Hat
hónapig tartott a tanfolyam, amelynek díját hitelre
fizette anyám ki. De az első ősz után a következő
tavaszon jött a Nagy Árvíz, és néhány hordót
elsodort magával a lerohanó zöldár. Kártérítésre
kötelezte apámat a téesz, hivatkozva a gondatlanságra.
A kár nem vita tárgya. Az összeg akkora volt,
 
6b
hogy anyám összeomlott. Apám szót emelt, mire
megverni akarták. Ekkor szaladt el a kerteken át,
és két évig alig láttuk. Éjszaka jött begubózva
ruhába, a kert felől felosont. Hajnalban már tova-
futott elmenekülve, hamarabb, hogy a hajnal rózsája
az ég alján szirmát kinyitotta. Mi meg éltünk
 
7
egyedül, szedegetve az erdőn. Anyám
tavasszal csalánt gyűjtött, hogy levest főzzön
belőle. Míg apám egy fészerben lakott,
két évig kutatva a munka után mindig. Almás-
ládák raktára volt a szobája. A göngyöleget
tartották itt. Ebből készített magának
bútort. Ládákat rakott egymás mellé. Össze-
kötözte spárgával. Egy szivacsot tett rá, meg
egy katonai plédet. Almásláda volt a széke.
Állítva két láda az asztal. Így élt az
apám két évig. Közben a Deukalion téesz
földjén elapadt a víz. Elnyelte a föld a Rizs-
telepet. Maradt a szikes, ami addig is ott volt.
 

1a
Quando gli Dei inondarono la Terra d’acqua, la pompa
di trasferimento era gestito proprio da mio padre.
La sua piccola capanna si trovava a ridosso della diga del fiume contorto. Arida stanza da uomo, baracca di legno,
sbarrata la sua finestra. E chiusa da un grande lucchetto di ferro arrugginito. Dentro teneva dello strutto, della grappa
e del pane. Di lardo e prosciutto affumicato, poco.
 
1b
La diga era perforata da due tubi di ferro. Il motore
diesel, che azionava i cilindri della pompa, e che
andavano su e giù per tutto il giorno, sbuffava
 
1c
faticosamente. Sono terribili le macchine, non si
stancano mai. Qualche forza maledetta le sprona eternamente. Risucchiavano nel enorme tubo
le acque del fiume. Il tubo arrugginito si contorceva
come un immenso serpente, dal fiume sin fuori
ai campi. La fine era chiusa da una grata e dai filtri,
per risucchiare l’acqua dall’letto contorto del fiume.
 
2
Mio padre controllava gli strumenti della macchina, connetteva gli interruttori principali e secondari, fatti
dal vinile nero. L’osservava, l’accarezzava, cercava
di ammansire la struttura di ferro, come d’un figlio nato dall’orrore. La macchina non dormiva, e mio padre lo
serviva tutto il giorno, di notte e di giorno. L’ammirazione per essa lo fagocitava, la macchina l’aveva ipnotizzata,
non ci riusciva a liberarsene. Doveva prendersi cura della pressione, del suo raffreddamento, dell’olio, affinché l’economia nazionale non subisse mai danno.
 
3a
Così passava il tempo. Il gasolio, in grandi botti,
era al ridosso. Intorno a lui, quando il vento costiero
correva tra le chiome dei salici, frusciava l’erba
bruciata. Con gli stracci scartati, mio padre
asciugava l’olio gocciolato. Lucidava i suoi
componenti, levigava le barre di metallo opache,
per far brillare la ghisa. Il bagliore dei rari tubi
di rame era come la vista della corona di fogliame
autunnale. Il giallo e il raro rame rosso imponevano
rispetto. Poi il materiale nuovo, il rivestimento di
nichel, mai visto prima. Questo metallo, il lusso
delle macchine e dei motori, nuovo di zecca, era
come Circe sulla sua isola, qui erano le macchine,
che incantavano la gente. Uomini, che vivevano
 
3b
tra le macchine. Abito da lavoro, scarponi, sul viso
barba da una settimana. Avevo ricevuto un bacio da
mio padre, puzzava di stomaco. Puzza di vomito
e di grappa. Nell’angolo dell’occhio una lacrima
spanta. In quel momento emanava un odore di
umiliazione, di solitudine e di viscidità. Nei paraggi
odore di ruggine, di lubrificante e odore di scarico
si diffondeva. Mio padre uscì dal bugigattolo in cui
svolgeva il suo lavoro. Tornare a casa, da noi, non
poteva, doveva badare al bene dell’economia nazionale
e della cooperativa: il macchinario. Nel buio faceva
luce con la lampada al carburo, con quella andava
giù al fiume per la pesca al strascico, dava caccia
ai pesci gatto, rubandoli, in segreto, agli Dei del fiume.
 
4
Passò così l’autunno, quando ormai le risaie assettate aspettavano la primavera, per la piantagione delle tenere piantine. A tal fine si preparavano i terreni già in autunno.
Da queste parti una pianta così nessuno l’aveva mai vista, riso, solo nelle botteghe, come riso mondato. Solo il riso B.*
Gli Dei osservavano con eccitazione quest’audacia, che avrebbe cambiato l’aspetto del paesaggio. La cooperativa Deucalione fungeva d’esempio, davanti a tutte le altre. Come rinascerà un mondo nuovo sul terreno salmastro:
il mare verde, dal quale, alla chiusura del bilancio consultivo, finalmente si sarebbe distribuito un po’ d’utile anche ai membri. Mio padre credeva, che tutto questo
piano quinquennale, anche per noi, avrebbe portato una
vita migliore.
 
5a
Mia madre non l’aveva mai creduta, diceva a mio padre,
fuggiamo, finché è possibile. Questo non ha nessun senso.
Ci odiano. Perfino la tua famiglia non vuole, che tu sia qui,
diceva. Perché t’aggrappi tanto a loro, se neppure loro lo vorrebbero. Qui i ragazzi non impareranno mai niente.
 
5b
Mio padre s’incaponiva, non era capace di lasciare il posto.
Ma dopo l’alluvione fu il paese a cacciarlo, ad espellerlo,
fu licenziato dalla cooperativa, ma lui indomani mattina
si presentò, cominciò a lavorare, come se niente fosse. Perché aveva una famiglia, bisognava mantenerla, non possono fare questo a lui, diceva, e implorava il suo lavoro.
 
5c
Tuttavia fu cacciato dall’officina dove avrebbe dovuto svolgere il suo lavoro come meccanico. Prese ad andare
a due villaggi più in là, a Kömörő, a far’ l’impastatore, andava dai proprietari terreni, che livellavano con la ruspa
il terreno. Preparavano terreno per le risaie, le dighe,
piallavano lo strato superiore. D’inverno, andava dai forestali per lavori di diradamento. Ha fatto il disoccupato, raccoglieva ghiande nel bosco, che vendeva agli allevatori per far ingrassare i maiali. Raccoglieva staccando funghi esca dagli alberi.
 
6a
Poi, quando nella sala macchine della risiera nessuno accettava di manovrare la pompa del sollevamento, con
cui, d’estate, le risaie dovevano essere tenute sotto acqua,
ne per la lontananza dalla famiglia, allora la direzione
pensò a lui. Il corso, la cui quota fu pagata da mia madre
con i soldi presi in prestito, durò sei mesi. Ma dopo il primo autunno, la primavera successiva venne la Grande Inondazione, e l’impetuosa marea verde spazzò via con se alcune botti. La cooperativa, ritenendo colpevole mio padre di negligenza, lo obbligò a risarcire i danni. Il danno non
era argomento di discussione. La somma era così alta,
 
6b
che mia madre crollò. Mio padre provò ad obiettare, ma
per poco non lo picchiarono. Fu allora, che scappò attraverso i giardini, per due anni non lo vedemmo quasi
mai. Veniva di notte, tutto intabarrato, sgusciando su dalla parte del giardino. All’alba scappava via, fuggendo, prima, che la rosa dell’alba aprisse i suoi petali all’orizzonte.
 
7
Noi invece continuammo a viver soli, raccogliendo nei boschi. Mia madre, in primavera, raccoglieva ortiche per
farne minestra. Mentre mio padre visse per due anni
in una rimessa, sempre alla ricerca d’un lavoro. La sua stanza era un magazzino di casse di mele vuote. E qui, che
si tenevano gli imballaggi. Di questi fece i mobili. Dispose delle casse vuote una vicino l’altra. Le lego insieme con lo spago. Sopra mise della spugna e una coperta militare. Una
cassa vuota era la sua sedia. Posizionando due in verticale fungevano da tavolo. Così visse mio padre per due anni.
Nel frattempo sulla terra della cooperativa Deucalione
l’acqua s’era prosciugata, la terra ingoiò la risaia. Rimase
il terreno salmastro, quel ch’è stato finora.
 
*B - le lettere A e B si riferiscono alla frammentazione
del riso. La B contiene più frammenti ed eventualmente anche materiale inappropriato.