Gulyás Pál: A nap szemével

Nézd csak, az ablakod alatt

leejtette fényét a Nap

s a járda csattogó kövén

fekszik a túlvilági fény!

Ha Ő árnyékát rádveti,

csak egy levél vagy Őneki,

egy gyönge kis levél, milyen

a fákon ezrivel pihen.

Bejárja szived rejtekét,

elzengve legszebb énekét,

végigröpül az ereden,

mint a csapongó szerelem!

Szemedbe ül és kisugárzik

s az életed most kicsírázik,

csirát eresztel, új csirát,

s tiéd lesz az egész világ!

Nem lesz előtted már titok,

leomlanak a kárpitok,

látod az emberek vetését,

a vér hömpölygő vízesését,

látod a lélek lángalakját. . .

Mert nem te látsz, hanem a Nap lát!