Hajnal Éva: Szemüveges Isten

Nem hiszem, hogy van arca,

bár sohasem lehet tudni.

Hat és fél éves koromban volt arca.*

Akkor úgy láttam, ősz hajú, szakállas férfi,

aki mindent tud rólam és mindig mosolyog.

Mezítláb jár,

fehér vászon köntöst visel és szemüveget hord.

Ez a legfurább.

A szemüveg.

Talán a Mikulással tévesztettem össze,

de már nem tudom.

Vagy a kedves öregúrral, aki a szomszédban lakott

és naphosszat verseket olvasott.

Ferlinghettit, Whitmant tőle hallottam először.

Kellemes, mélybarna hangja volt.

Vers lakott a szemében,

mint annak a színésznek, akinek a neve most nem jut eszembe.

Amikor rám nézett, az mindig olyan volt, mint egy költemény.

Semmiben nem hasonlított ugyan a szemüveges Istenre,

most mégis róla gondolkozom.

Szerintem a versek miatt.

Isten olyan közel van, mint a mennyezet.*

Most akár meg is érinthetném az arcát.

*Anne Sexton: Eleanor Boylannek, mikor a Jóistennel beszél c. verséből