Hamvai Sándor: Uj esztendei ének

Adjon Isten boldog uj esztendőt,

A magyarnak napfényes jövendőt!

Pártoskodás, szétvonás kiveszszen,

Magyar magyart testvérként szeressen.

Szűnjék meg az ezeréves átok,

Örök napfény boruljon e honra,

Es ne váljék sohase alkonyra.

A hármas bércz, négy folyam határán

Szerető szív ne maradjon árván,

És ha akad árva gyermek, soha

Ne érezze mi az a mostoha,

Úgy nőjjön föl az is szeretetheti,

Mostohában édes anyát leljen

S az belőle hü fiút neveljen!

A magyar föld áldott barázdája

Ha alászánt munkásán gazdája

Dusán ontson, bőven adjon magot,

Ne lássunk itt szegényt, csak gazdagot.

Kulik helyett dolgos magyar kézzel

Vidám dal közt arasson a paraszt,

És ne halljunk szitkozódást panaszt!

Ur és paraszt értse meg, tudja meg,

Szent itt minden rög, kő, halom, berek,

Vér nevelt itt fát, bokrot, virágot

S bejárhatja az egész világot

Szive mégis ide vonja vissza,

A hol anyja bölcsőjét ringatta,

 Bánatkönnyet hullatva miatta . . .

Világpolgár és világszabadság

Jelszónak szép, de puszta hazugság . . .

Átkos eszmék magvát bárhogy hintik,

A magyar csak magyar marad mindig,

Meghalni és pihenni itt tud csak

Ősi vértől megáztatott földben,

— Ezért bízom én hazám jövődben!