Illyés Gyula: Éjfél után
Éjfél után (Magyar)Kirakom a kést, az órát, a vén naptárt, a sok sulyt, papirost, ülve magamban az ágy peremén nem bánom, nem fáj az se, most hogy nem az enyém, - hogy melléd nem én fekszem s tudom, hogy nincs is rá remény.
Öregszem. Ez az öregség? Hanyatt nézem a hessenthetlen éjt, amely besziv majd és feloldja majd a szenvedést és szenvedélyt, lágy mosolyodat, mely napjaimat nyitotta zárta, mint a hajnal s alkonyat.
Sötét világ. A sirhoz szoktatom - elszoktatva tőled - magam? Már azt se szégyenlem, hogy sóhajom hangosan száll, oly magasan járok kapkodón, zihálva nagyon, mint vénen majd a rideg kaptatón.
A lég voltál, a völgy, tavaszi szél? Hogy elmaradtál lágy világ! Barackfa-illatod utánam ér átfog, visszahuz, elbocsát, lassan, mint ki fél nézek vissza mély meredélyedbe, gyönyörü veszély.
Az óra, hol mint alvó csiz piheg hol mint... gyors lépteim után köveivel az ösvény megered lefoly egy vad hegy oldalán - Hullok, fölkelek, némán igy megyek mind messzebb, meleg édes valóság, szép honod felett.
|
Kérjen fordítást! |