Kovács László: A vadász

A vadász

Heinrich von Kleist és Hajnóczy Péter emlékére

A huszonegyedik század elején, valahol a Dagonya patak két partján elterülő apró, de vaddisznóban gazdag, és tulajdonosa számára egy hónapja privatizált, lombos erdős vadászterület mellett egy kis faluban, Kondamihályfán élt egy vadász. Kondás Mihály, harmincegy éves, nős, két gyermek apja. Szorgalmas, munka- és családszerető, törvénytisztelő, békés természetű és szerény ember, a magán vadászterület egyik alkalmazottja.

   Történt egy szép nyárvégi napon, egészen pontosan augusztus 31-én, hogy Kondás Mihály vadász, kétheti szabadságáról visszatérve, reggel nyolc óra előtt öt perccel, miután jól hallhatóan köhintett egyet-kettőt, illő tisztelettel kopogtatott a közvetlen főnöke, a fővadász ajtaján, az irodába lépett, hogy átvegye a másnapi – az elbocsátások következtében már csak három hajtóval és három kutyával végzendő, ám annál lelkesebb - hajtóvadászatra a szükséges lőszert golyós vadászfegyverébe.

   A fővadász a zavar és a sajnálkozás kifejezésével arcán közölte a vadásszal, hogy felsőbb, vagyis az új tulajdonos utasítására a golyós lőszer kiadását mostantól fogva meg kell tagadnia. Bár a vadász ezt tudja, elmondja még egyszer, hogy a tulajdonos, ez a hetvenkét éves úr, ez a testes ember, magas vérnyomása miatt sokat betegeskedik, gyakran szédülés fogja el, olykor el is esik. Soha életében nem vadászott, nem is ért hozzá, és fél is a nagyvadaktól, különösen a vaddisznóktól. Tegnapelőtt először látogatott ki a vadászterületre, páncélozott terepjáróján egy szemlebizottsággal körbement, és a bejárás során megállapította, hogy „a vaddisznók legyengült fizikai állapota és a lőszer mértéktelen drágulása nem teszi indokolttá a golyós fegyverrel való vadászatot”. A fővadász elmondta még a vadásznak, hogy a szemlebizottság, vagyis ő maga, a főerdész és az egyik hajtó – a sofőrt nem számítva –, ezen a megállapításon csodálkozásuknak adtak kifejezést.” A tulajdonos a szemle során továbbá leszögezte, hogy „az ilyen vaddisznókat elejteni gyerekjáték és veszélytelen, ezért legközelebb a vadászat csak a három kutyával, a három hajtóval történhet. Egyszerre egy vadkant szabad felhajtani, a vadász, Kondás Mihály, használjon puska helyett vadászkést az elejtésére. Ha óhajtja, a puskáját magával viheti, de csak megtöltetlenül. A fővadász golyós lőszert mostantól fogva nem adhat neki”. A szemléről készült jegyzőkönyvet aláírta a tulajdonos mellett ő maga, vagyis a fővadász, továbbá a főerdész, valamint az egyik hajtó, aki a főüzemvezető helyett volt velük. Kondás Mihály kérdésére, hogy a főüzemvezető miért nem vett részt a szemlebizottságban, a fővadász előadta, a tulajdonos őt tegnap azonnali hatállyal elbocsátotta, mert kiderült, hogy „titokban szakszervezet létrehozását tervezi a vadászterületen”. Végezetül a fővadász közölte Kondással, a golyóslőszer-megvonás ügye mindenképpen lezártnak tekinthető.

   Különösnek tartja, vonta fel Kondás Mihály a szemöldökét, hogy milyen jogon születhetett egy „mindenképpen lezártnak tekinthető döntés” egy olyan ügyben, amelyet a közvetlenül érdekeltek, a vadász és a hajtók meghallgatása nélkül, a fejük felett hoztak. Furcsállja azt a körülményt is, hogy most a privatizálást követően a szabadsága megkezdéséig mégis miért kapta meg a golyós lőszert, és „a vaddisznók legyengült fizikai állapota” miatt eddig miért nem minősült a vadászat veszélytelennek, holott a régebbi állapotokhoz képest a tartási feltételek a vadak szaporodása és erőnléte szempontjából a maitól semmiben sem különböztek. És „a golyós lőszer mértéktelen drágulása” is különös, mert az egész évben egy százalékos volt, az utóbbi egy hónapban pedig egyáltalán nem volt áremelkedés.

   Ami a munkakörülményeket, vagyis azt illeti, hogy „az ilyen vaddisznókat elejteni gyerekjáték és veszélytelen” – ő hat éve dolgozik már e vadászterületen télen-nyáron, hőségben-fagyban, mocsokban, tüskék és csalán között - mint az első napon -, tehát vagy a vaddisznóvadászat eddigi körülményei voltak jog- és szakszerűtlenek, vagy a most lefolytatott vizsgálat alapján hozott döntés törvénysértő, jogtalan és szakszerűtlen. Minthogy ezen alternatívát kellő súlyú bizonyítékok hiányában értelmetlenségnek kell tartania, egyetlen, a józan ész számára elfogadható magyarázat kínálkozik, mégpedig az, hogy a tulajdonos részéről tévedés történt. Véleménye szerint nem volt elég, hogy a bizottság tagjai „csodálkozásuknak adtak kifejezést”, hanem a fővadásznak, aki a vadász és a hajtók közvetlen főnöke, kötelessége lett volna felhívni a tulajdonos figyelmét a vadászat különös sajátosságaira. Ha ez megtörténik, a tulajdonos figyelembe veszi és mérlegeli a fővadász által adott kimerítő és szakszerű felvilágosítást döntése meghozatala előtt.

   A fővadász erélyesen visszautasította, hogy alaptalanul kötelességmulasztással vádolják, egyébként pedig igenis tudja meg Kondás Mihály,  hogy „nem tett lakatot a szájára a szemlebizottság  előtt”, és elmondta mindazt, „ami nem egyedül   Kondás Mihály számára fontos és  különös ebben a golyóslőszer-megvonási  ügyben.”

   A vadász a fővadász elnézését kérte, de mivel nem akar ismét elhamarkodottan ítélni, fönntartja véleményét, hogy „az ügyet korántsem véglegesen” lezáró ok csakis a tulajdonos tévedése lehet, és míg minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodik az ellenkezője, eltökélt szándéka, hogy szilárdan kitart álláspontja mellett.

    Röviddel kilenc óra előtt a főerdész éppen áthaladt az irodaépület előtti kis térségen, amikor a vadász becsukta maga mögött a fővadász irodájának ajtaját. Kondás Mihály ráköszönt, bocsánatot kért, hogy megállítja, és röviden és világosan előadta a „golyóslőszer-megvonási” ügyet, kérve a főerdészt, hogy „mint az ügyben résztvevő személyek egyike”, segítsen tisztázni „ezt a jóhiszemű és nyilvánvaló tévedést.”

   A főerdész összeráncolta homlokát, kutatni kezdett emlékezetében, egy darabig mozdulatlan arccal gondolkodott, aztán Kondás Mihály arcára függesztette szemét. Mint a szemlebizottság egyik tagja azért írta alá a vizsgálatot lezáró jegyzőkönyvet, mert a tulajdonos döntése számára megfellebbezhetetlen, ehhez a tulajdonosnak joga van, és miért ne lehetne egy vaddisznót vadászkéssel is elejteni. De hogy eloszlassa Kondás Mihálynak „az üggyel kapcsolatos, bizonyos szempontból nagyon is érthető aggályait”, közölnie kell valamit. Mégpedig, elismeri, mulasztást követettek el, hogy nem közölték a vadásszal és a hajtókkal: „a golyóslőszer-megvonási ügyben foganatosított intézkedés a vadászterület tulajdonosának nagyszabású és hosszú távra érvényes racionalizálási és takarékossági programjának része. S ha ez a döntés pillanatnyilag népszerűtlen is, nem vitatható, hogy mindannyiunk érdekeit messzemenően szolgálja”.

    A vadász a főerdész elnézését kérte, de mivel nem akar ismét elhamarkodottan ítélni, fönntartja véleményét, hogy „az ügyet korántsem véglegesen” lezáró ok csakis a tévedés lehet, és míg minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodik az ellenkezője, eltökélt szándéka, hogy szilárdan kitart álláspontja mellett. Egyben könyörögve kéri a főerdészt, ne nevezze a döntést „mindannyiunk érdekét messzemenően szolgálónak”! Az ő és a hajtók érdekét éppen a golyós fegyverrel való vadászat szolgálja. Egyelőre kér és könyörög.

   A főerdész mosolyogva Kondás Mihályra nézett, és megkérdezte, mit ért azon, hogy „egyelőre kér és könyörög”?

   Kondás Mihály csillogó szemmel válaszolta, hogy az „egyelőre” kifejezés addig marad érvényben, míg a „lőszermegvonási ügyben hozott döntést jóhiszemű tévedésnek ítéli”.

   Fél órával később a vadász bement a büfébe egy szendvicset enni. A pultnál az egyik hajtója, az, aki a jegyzőkönyvet aláírta, a büfés lánnyal diskurált. A vadász intett neki, leültek egy asztalhoz. Barátságosan hátba veregette, és mosolyogva mondta, hogy „mindig tudta, hogy a hajtónak megvan a magához való esze”, nyilván jól megnézi, hogy „mit ír alá”.

    A hajtó elmondta, hogy a bejárás után ő is kifejtette véleményét a tulajdonosnak: a testi épségükre nézve veszélyesnek, takarékossági szempontból indokolatlannak tartja a golyós fegyver nélküli vaddisznó-vadászatot. Közölte, a tulajdonos szakszerűtlenül és jogszerűtlenül jár el, ha a vadászat bevett szabályait figyelmen kívül hagyva dönt, súlyosan veszélyeztetve a vadász és a hajtók testi épségét. A hajtó megadta a kellő felvilágosítást, a jegyzőkönyvet csak akkor írta alá, amikor a tulajdonos megfenyegette, hogy ellenkező esetben el lesz bocsátva.

   A vadász erre kijelentette, hogy megbizonyosodott, a „golyóslőszer-megvonási döntés” nem a tulajdonos jóhiszemű tévedésén alapul, az mindenképpen igazságtalan, és addig nem nyugszik, míg az ügyet „kielégítő módon le nem zárják, és az igazságtalan és veszélyes döntést hozó személyt, a tulajdonost, felelősségre nem vonják tettéért.” Elköszönt a hajtótól, és mobiltelefonját elővéve kilépett a büféből.

   Kondás Mihály füléhez illesztette a készüléket, és közölte feleségével a történteket. Holnap egy puszta vadászkéssel kellene vaddisznóra mennie, esélye jóformán nincs, ezért azt fontolgatja, hogy ügyvédhez fordul. Nem magáért, nem gyávaságból, hanem, mert ha a vaddisznót sikerülne is leterítenie, mindenképp megsebesülne, ennél rosszabbra most ne is gondoljon a felesége! Azonnal vonatra száll, elutazik a közeli városba az ügyvédhez. Megbizonyosodott, hogy „az ügyben nem a tulajdonos jóhiszemű tévedéséről van szó”, addig nem nyugszik, amíg az „igazságtalan és munkavédelmi szempontból veszélyes döntést hozó személyt, a tulajdonost, felelősségre nem vonják tettéért.”

   A felesége türelmesen várt, amíg a vadász végez a meséléssel, és azt tanácsolta neki, vegye fontolóra, amit majd az ügyvéd mond, és ha úgy adódik, inkább mondjon fel, majd találnak másik állást. Nem ér meg annyit az egész, hagyja annyiban, még ha a jogsérelem, amely érte, nagyon nagy is, különösen pedig azért, mert a tulajdonos döntése akár életveszélyes következményekkel is járhat a vadászra nézve.

   Az ügyvéd közbeszólás nélkül hallgatta végig Kondás elbeszélését „az égbekiáltó igazságtalanságról és szakszerűtlenségről, amelyet azok követtek el, akiknek az igazság, a munkavédelmi körülmények és a szakszerűség érvényesítése a kötelességük”, hogy „az ellene elkövetett gaztettet az emberi faj elleni merényletnek tekinti”. Tudni akarja, mi módon lehetne a ”legfőbb bűnöst, a vadászterület tulajdonosát bírái elé állítani, hogy gaztettéhez méltó büntetéssel sújtsák.”

   Semmiféle mód a lőszermegvonási-ügyet lezáró jegyzőkönyv és döntés ellen jogorvoslattal élni, még akkor sem, ha mindaz igaz, amit Kondás előadott, mert a tulajdonosnak joga van takarékoskodni, joga van rendelkezést kiadni, sőt, akár a vadászatot saját területén beszüntetni, hiszen ő a tulajdonos. Ami az eljárás formai részét illeti, nem következtethet semmilyen jogsértő mozzanatra. Kondás Mihály „megsértett igazságérzete” nem elegendő ok jogi eljárás megindítására, így Kondás ügyének jogi képviseletét nem vállalhatja.

   A vadász meghallgatta. Jó, ha „nincs mód jogorvoslatra”, fejet hajt, de hogy kimondja az igazságot, és hogy érdemben eljárjon, abban nem akadályozhatja meg senki, és ha nincs bíró és törvény, ő maga lesz ügyének törvénye és bírája.

    A vadásznak és mindenkinek kétségtelenül joga van ahhoz, mondta az ügyvéd, hogy igazságérzete alapján véleményt nyilvánítson, de ami a véleménynyilvánítás módját illeti, az nem jogi kérdés. Ha valaki egy-két vadásztöltény megvonása kapcsán az emberiség elleni bűntettet emleget, az a személy elmekórtani eset. Nem azért, mert az igazát védve véleményt nyilvánított, hanem a véleménynyilvánítás módja miatt. Semmilyen törvény nem írja elő, hogy az állampolgárok kötelesek a szabadban aludni, de ha valaki kapná magát, és parkban, aluljáróban vagy híd alatt lakna, hogy a szabadban lakás jogát gyakorolja, holott van lakása, annak az embernek az ép eszében joggal kételkedhetünk. Őszintén kívánom, mondta az ügyvéd, hogy Kondás Mihály vadász belátása szerint, alapos megfontolás után döntsön és zárja le az ügyet.

   Kondás Mihály az ügyvédtől kora este visszaindult a vasútállomásra. A felesége és az ügyvéd szavai kergetőztek a fejében, mígnem egy vadászati bolt bejárata elé ért. Megállt. tekintete a kirakatba helyezett vadászati kellékekre esett. Elindult, visszafordult, megint elindult, visszafordult. Egy darabig le-föl járt a bolt előtt, aztán lenyomta a kilincset. Döntött, vásárol a saját költségére tíz doboz golyós lőszert. Készpénzzel fizet, mondta az eladónak, és nyelt egyet. A vonat nyolc órakor indult, már besötétedett. A monoton kattogástól elaludt. Azt álmodta, hogy Kiáltványt fogalmaz, ebben részletesen ismerteti a lőszermegvonási ügyet, az őt ért „rosszhiszemű és igazságtalan döntést”, kijelenti, hogy „az emberi faj nevében felelősségre vonja és elítéli a bűnösöket”. Kötelességének érzi, hogy mindezt a címzettek tudomására hozza, és egyben felszólítsa őket, hogy „az igazság győzelmét a világ népei előtt minden rendelkezésükre álló eszközzel hirdessék”. Egy-egy borítékot címez meg Szent Imre hercegnek és Zrínyi Miklósnak, akiket a hagyomány szerint vadkan ölt meg, azután Szent László királynak, akinek uralkodása alatt az első vadászati törvényt hozták, továbbá az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, az Alkotmánybíróságnak, az Országgyűlésnek és végezetül az egész emberiségnek.

    A kalauz hangos szavára, „Kondamihályfa következik”, hirtelen ébredt. Egy darabig kótyagosan nézett a kalauzra, „ilyen gyorsan ideért a vonat”, aztán kiszállt, és a hűs esti szélben hamar kitisztult a feje.

    Hazaérve megölelte a családját, megvacsorázott. Korán fekszik, mondta mosolyogva, holnap vadászat lesz. Lefeküdt, és kisimult arccal álomba merült.

   Másnap reggel hat órakor a tulajdonos, a fővadász és a főerdész már elkezdte a taktikai megbeszélést, amikor Kondás Mihály golyós vadászpuskájával a vállán, a három hajtó kíséretében, a kutyákkal: egy kopóval, egy vérebbel és egy vizslával megjelent. Az, hogy a fegyverét is hozta, semmiféle csodálkozást nem váltott ki a fővadászból, hiszen „ha óhajtja, a puskáját magával viheti, üresen. Tőle lőszert kapni mostantól nem fog, így Kondás Mihály az üres fegyvert miért is ne hozta volna magával”.

   A vadász „helytelen viselkedéséért” bocsánatot kért a fővadásztól és a főerdésztől. Kiderült, hogy az urak nem neheztelnek a vadászra, a fővadász elnéző jóindulattal ki is jelentette, hogy megérti Kondást, „időnként a legjobban húzó ló is megbokrosodhat.”

   Kondás Mihály vadász megköszönte a jóindulatú megértést, majd tarisznyájából előhúzott tíz keménypapír dobozkát. Ezeket szép sorjában kirakta az asztalra, pontosan a tulajdonos elé, akivel eddig sohasem volt alkalma személyesen beszélni.

   A tulajdonos azonmód felkelt ültéből, és kérdő tekintettel nézett hol a vadászra és a dobozokra, hol a fővadászra és a dobozokra, majd kérdést intézett a vadászhoz, hogy mi célt szolgálnak a dobozok.

    Ezek vadásztöltények, mégpedig mind golyóslőszer, felelte Kondás Mihály. Ezt követően előadta a történteket: hogy a golyóslőszer-megvonás formájában őt a tulajdonos részéről jogsérelem érte, hogy ő az igazság érvényesítése érdekében milyen lépéseket tett, hogy először a tulajdonos jóhiszemű tévedését feltételezte, de kiderült számára, hogy a tulajdonos rosszhiszeműen döntött. Rosszhiszeműen és jogszerűtlenül, mert a fővadász, a főerdész és az egyik hajtó szakszerű tájékoztatása ellenére a vadászat bevett szabályait figyelmen kívül hagyva döntött, súlyosan veszélyeztetve ezzel a vadász és a hajtók életét. És ő, Kondás Mihály vadász igenis kétségbe vonja, hogy a tulajdonosnak bármikor és bármihez joga lenne, pusztán csak azért, mert övé a vadászterület tulajdonjoga.

   A tulajdonos merően nézett Kondás Mihályra, és céklavörös arccal felszólította a vadászt, hogy a további „sületlen okfejtéseknek” vessen véget, és erélyesen kikérte magának, hogy őt bárki is rossz és gondatlan tulajdonosnak minősítse, különösen pedig ne egy jöttment vadász.

   A kioktatásra a vadász előadta, hogy az őt ért sérelem miatt, amiképpen jogállamban szokás, ügyvédhez fordult, de az ügyvéd elutasította jogi képviseletét és azt javasolta, hogy „Kondás Mihály vadász belátása szerint, alapos megfontolás után döntsön és zárja le az ügyet” Ő most ehhez tartja magát,és most ő maga lesz ügyének törvénye és bírája, s ezzel az asztalra kirakott dobozokra mutatott.

    A tulajdonos gúnyos és fölényeskedő mosollyal megérdeklődte, hogy ezek után reszketnie kell-e a félelemtől és, hogy milyen megtorlásra számítson.

    Kondás Mihály válaszában kifejezésre juttatta, hogy a tulajdonosnak nem szükséges aggódnia testi épsége miatt. De mivel ő a sajátját és a hajtókét sem akarja fölösleges veszélynek kitenni, úgy döntött, hogy a lőszert megvásárolja a saját pénzéből. Ezt meg is tette, el is hozta magával, és a mai vadászat már ezzel történik meg. Így döntött belátása szerint, alapos megfontolás után, és a maga részéről ezzel „zárja le az ügyet.”

   A tulajdonos paprikavörös arccal, magából kikelve a vadász értésére adta, távolról sincs módjában egyetérteni a vadász önhatalmú döntésével és arcátlan merészségével, hogy felülbírálta az ő tulajdonosi döntését. Továbbá a nyomaték kedvéért a tulajdonos ütni-verni kezdte az asztalt, felrúgott egy széket, és végül egy erélyes mozdulattal lesöpörte az összes lőszeres dobozt az asztalról, majd tudni akarta, hogy a vadász legalább áfás számlát hozott-e.

   A vadász, aki közben leguggolt a földre hullott töltényeket összeszedni, barátságosan és higgadtan közölte, hogy nem, mert a lőszert a saját pénzéből vásárolta, ajándékba adja a tulajdonosnak, és ezzel az ügy részéről le van zárva. Azután felegyenesedett, a dobozokat nyugodt mozdulatokkal egyenként az asztalra helyezte a tulajdonos elé.

    A tulajdonos a dühtől tajtékozva ordított. Kondás Mihály egy paprikajancsi, egy ilyen alak őt ne sértegesse, ne ajándékozgasson neki semmit, ez megaláztatás a számára, aki van annyira módos, sőt gazdag, hogy nem egy vadásztársaságot, hanem egy egész gépesített lövészhadosztályt is fel tudna szerelni, bár az ilyesmi mára itt kiment a divatból. Még mondani akart valamit, de hangja elcsuklott, a nyakához kapott, levegő után kapkodott, szemei vérben forogtak, megingott. Kondás Mihály vadász ekkor oldalt lépett, hogy a tulajdonos zsákként eldőlő súlyos teste ne temesse maga alá.

   A mentők viszonylag hamar, mintegy nyolc óra elteltével érkeztek, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.