Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Nagy László: Ég és föld

Nagy László portréja

Ég és föld (Magyar)

Oratórium

HANG
És látta az atya tolakvó könnyein át
a határtalant, és látta a tél paripáit
ahogy ezrével a dombokon hirtelen görcsben
térdre hull mind, és nyakak, fehér parabolák
tűződnek a magaslatokba hogy immár a gőz
lobogjon sörényként rajtuk, hogy bomoljanak
hogy jégcsont és irha pezsegjen, ezüst vizek
lezuhogva a völgybe az arany tüzekkel
kirobbantsák a zöldnek igátlan extázisát,
és látta az atya tolakvó könnyein át
a bürök fergeteg-fátylát, a cica-füvek
vad rugózását, látta, hogy a földarabolt
tavalyi rönk is kihajt, s a verem-kupolát
fölemeli csíráival egyetlen árva krumpli,
és látta az atya tolakvó könnyein át
a kiirthatatlan akác ivadékai közt
ahogy rozsda-tócsává egy vaskarika vérzik –
és akkor mennydörgető fiai jöttek újra,
csíkokat húzva és megfertőzve a kéket,
kócolódó koszorút ontva a szivárvány
kihűlt helyébe, körözve, hangrobbanások
sorozatával rombolva a házat tovább –
az atya pedig tenyerébe fogta fejét,
nehogy elrepedjen, pántolta boldogtalanul.

FIÚK
Jóreggelt jó atya, jóreggelt édesapánk,
jöttünk ide újra, tisztelgünk neked jelekkel,
fejed fölött a gépek visító liliomát
kitűzzük az égre és úntalan látnivalót
varázsolunk vén szemeidnek, ujjongjanak,
emelkedj ki végre bibliai sötétségedből,
éjjeléből a földnek, börtönéből a zöldnek,
emeld föl arcodat hozzánk az új ragyogásba,
rohamozóit a végtelenségnek figyeld rajongva,
jó reggelt jó atya, jó reggelt édesapánk!

ATYA
Hát itt vagytok újra, ádáz kölkei a földnek,
megéreztem előre, a gyomromat előbb
kavartátok föl mint az eget és fuldokoltam,
tudván: a levegőt is elcsavarjátok számtól,
száguldó zsiványok, ti köszörült kard-szárnyuak,
ti bivalybőr-sapkások, ti gömb-fejüek,
ti üveg-ököl-szeműek, ti orcátlanok –
úgy is hogy illetlenek, úgy is hogy nem emlékszem
csak bölcsőbeli vonásotokra és nincs hajatok,
csak az a csecsemő-fürt, amit kicsi kévébe
kötöttünk hajdan, cérnán függ a tükör fölött,
szívem fölött is, ha indultok, máris meginog.

FIÚK
Jó atya, jók a te radarjaid, de nagyon
egyéniek, a személytelen jelzőrendszer
bárhol, bármikor, bárkinek szolgálni bír,
parancsszóra a legravaszabb csillagot is
megmarkolja akár a pók és kiszívja rejtelmeit,
köpi az eredményt, piros meg arany betüket.

ATYA
Piros meg arany betüket a sírkoszorú
szalagjaira, ha ugyan lesz temetéstek,
mert ahol jártok, ott csak szétdurranni lehet,
fölfujt varangyok, ti, rücsök- és vérlabodák,
akik a csillagot káderezik, csak azért
hogy a tündöklést is igába fogják, mert végleg
elrontottak mindent a földön, – gyalázat,
ilyen kevélységet Isten se látott soha –
számítsátok ki: meddig türelmes az Isten!

FIÚK
De isten nincs, ami nincs, azt nem lehet mérni.

ATYA
Ahol a lehetetlen, ott áll mindig az Úr!

FIÚK
Akkor a te istened szüntelenül hátrál
akár egy király, ha országát elcsípdesik,
elfogy a köd, a lehetetlen, a titok hazája,
már óhajunkra a villám fátyollá lassul,
cirógatjuk vele magunkat, sziklát puhítunk,
és fecske-pehelyből a pirinyó rubin férget
fölnagyítjuk vér-mindenséggé, holdak, napok
lángolnak ott is és cirkálnak üstökösök,
bizonyítva azt, hogy kicsi és nagy relatív.

ATYA
Bizonyítva azt, hogy véremből híztatok nagyra,
hogy tetvet nagyítani kár, és bizonyítva,
hogy jobb ha a mennykő marad az Isten kezében.

FIÚK
És ő, akit hajmeresztő riadalmadból
alkottál magadnak, az isten visszaminősül,
kezében kócostorával kecskét legeltet,
akárcsak te, és dörmögtök a múltról, de mi –

ATYA
De ti megistenültök és ezüst palástban
röpdöstök az égen, míg rajtam rohad az ing.

FIÚK
De mi csillagzó fejünkkel utat hasítunk
át a homályon, át a butaságon, babonán,
és nem hajolunk meg moha-szemü bálványok előtt,
csak a ragyogó tények előtt, csak a tudás
bűvölhet minket, de úgy, hogy magasba emel –

ATYA
Úgy emel, hogy haskérgem reped ki újra meg újra.

FIÚK
De az érzelmek elragadó tenyészete
nem bomol ki bennünk, bimbait irtjuk faggyal,
illata a lelki virágnak gyilkol akár a gáz,
és irgalmatlan az irgalom kamilla-szeme,
az ibolya-szerénység: halál, és kerékbe tör
a mártírság margarétás szeme-fehérje,
mert józanságé a jövő, a fegyelemé.

ATYA
Vaspapok vagytok, rozsda a ti virágotok!

FIÚK
Mert a műszerfal gombjai se százszorszépek
és az ütközők pofája se bodzavirág.

ATYA
Gyűlöltök ti minden virágot, boldogtalanok,
szerettétek pedig hajdan, az istállóba
ágyatok fölé is virágból vontatok sátrat,
függtek a hajlított ágról akácvirágok,
rágtátok édes csecseiket éhes fogakkal,
kötöttetek tubarózsa-bocskort, fiaim,
virágot léptetek szegényen is mint a mesében,
és vizsgakor a pálcákat fölvirágozva
álltatok a térképhez, mutattatok Betlehemre,
meg az irtózatos óceánokra virággal,
virágkoszorúval anyátokat tetőtől talpig
befontátok, akár a májusfát, de vége,
rontás van rajtatok, nem ismertek apát, anyát,
és nincs már hazátok, csak az égbeli Bábel,
és nincs kapocs köztünk, a különbség: föld és ég.

FIÚ
Ég és föld, atyuska, ég és föld!

ATYA
Lerongyolódtam a földön a remény nevében,
sebződtem éktelenre értetek: a megváltásért,
s marad a kín, mert gyötretőnek álltok ti is!

FIÚK
Mi a mindenség törvénye szerint cselekedünk,
tusakodsz a mindenséggel.

ATYA
                                        A hűtlenekkel
kik megfutottak s leköpdösik tűzhelyüket.

FIÚK
Ó, báránya a földnek, távozzon tőled a kín!

ATYA
Asztalához anyátok is hiába hívott,
hasztalanul sóhajtozott, fellegek jöttek.

FIÚK
Köldökünkön azbeszt-pecsét van, megváltoztak
a kapcsolatok, atyuska, a kapcsolatok.

ATYA
Csak fellegek jöttek, vigyorgó ördögpofák,
forogtak torz figurák, préselődtek egybe,
paráznán fölpúposodtak, összeragadva
vonszolták egymást, eb-menyasszonyt eb-vőlegény,
esküvői fátylukat s beleik fodrozatát
vették a szájukba anyátok szeme előtt,
és jöttek fiai helyett martalóc bandák,
oroszlán-fejüek, trombitarézzel ragyogók,
pokoli vadászok doboltak a feje fölött,
lődöztek a szíve iránt, ha várta fiait,
és löktetek szeme elé köd-templomokat,
krokodilus-püspököket, téboly-világot,
sebbel rakott bölcsőt, rossz jövőt, szörny-unokát.

FIÚK
Szörnyű a vének látomása, tébolyodás,
összehabar mindent.

ATYA
                                        Megöltétek anyátokat,
lelketlen kölkök, küldtetek rá olyan telet,
hogy szíve repedt meg, szíve, diófa a fagytól,
a doktor ha fölbontotta volna, a doktor,
kimutatta volna, a szíve repedt meg.

FIÚK
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár!

ATYA
Jaj, te szegényem, jaj te igen árva asszony,
érdemes volt-e ezeket világra hoznod,
hát érdemes volt-e életet adnod nekik,
a latrok hadnagyainak, ha a halált
úszitják ránk, és érdemes volt-e etetnünk,
ha a levegőt is elveszik tőlünk, ruháznunk,
ha rongyunkat rontják, foltjait feszegetik,
érdemes volt-e tanítani őket beszédre,
szép beszédre, ha gorillaként visszamakognak,
érdemes volt-e szoptatnod őket, ha földdel,
ha férgeivel szívatnak meg idő előtt!

FIÚK
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár!

ATYA
Jaj, te szegényem, jaj te igen árva asszony,
már akkor mért nem lökted őket a fagyra,
batyuba kötve mért nem adtad ordas fogára,
édes jó társam, a zöld fejü karonülőket,
mért nem verted földhöz őket, akár a tököt,
tököt a disznónak, de te jó anya voltál,
öltél volna értük és íme, megöltek ők.

FIÚK
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár!

ATYA
Jaj, te szegényem, jaj ott a kicsi házban
temetői mátka vagy, fátylad a sok kis gyökér,
tudom, odavársz engem a csont-menyegzőre,
homokevésre, pohártalan zápor-italra,
jaj, már sötétbe, magamért is öltözök gyászba,
jaj, van-e nyugtod házadban, örök hazádban,
édes jó társam, tudom én, bántanak ott is,
rengetik sírhalmodat, fejfádat repegetik
röpködő kölkeid, pörgetik virágaidat,
ezek a temetőt is fölfujják a holdig,
a hold udvarába dúlják a csontokat is,
jaj nekünk, nincs pihenésünk földön, se földben,
irgalom nincs nekünk, nem jó se élet, se halál,
hazugság a vígasz is.

FIÚK
                                          Kár a mamáért, kár,
kár, hogy nem érte meg a holnapot, kár érte, kár!

HANG
És csönd lett újra és látta az atya rebegni
ujjai közt a kitépett meszes hajat,
és látta az atya tolakvó könnyein át
ahogy a hullt favirágból fehér kerekek,
nagy teleholdak tömörülnek fái tövében
s merülnek el, míg fönt kerekülnek zöld csecsemők,
és látta a bolond fecskét ahogy úntalanul
tömi a pöttöm aranyszájú puttonyokat,
és látott hiszékenységet: özvegy sárgarigót
ahogy ablaktükörben randevúzik sárga lánggal
s csókolja a semmit, és látott az atya magában
megbántott szívet bicegni ropogó ér-mankókon
epéje tócsáiban, akár egy leköpött koldus,
és belsejét kifordítva látta a láthatáron
mérgesen égni, látta önmaga alkonyatát,
s a gyászöltözetet, a virággal bélelt gödröt,
úgy ült a pillanatban, almafatörzsnek dőlve,
fejénél fölfeszítve szűzfehér gödölye-bőr,
angyali irhácska, díszlet a tragédiához,
tarkót becézni jó, de feje az őrült atyának
megrendült a csöndben az újabb rohamtól,
mert akkor mennydörgető fiai jöttek megint.

FIÚK
Jóestét, jó atya, jóestét édesapánk,
cserebogárillatu estét, akolszagu estét,
lapulevél-ízü kecsketejes estét,
csillagokra nyelvetöltő mécs-bohócos estét,
csigabiga-kanyarokat, béka-dinamikát,
denevér-aviatikát az édesapának,
történelem-előtti atyánknak, ős-tatánknak,
akit, íme, örvendezve szórakoztatnak
vérszerinti vendégei.

ATYA
                                                  Hívatlanok,
és csúfok, akik megcsúfolják alkonyatom!

FIÚK
Akik az alkonyat vértavain szűzen úsznak
s aggatnak az égre báltermi girlandokat,
és megtáncoltatják szemedet hogy könnye kihullik,
hogy élhess erőben, akár a hegyek, a Ság
meg a Somló.

ATYA
                             Ti fölkoncoltok hegyeket is,
hentesei az örök dolgoknak, és hiába
húzkodtok gyolcsot az égen, átüti a vér.

FIÚK
Kellene vígadnod végre, hogy utódaid
fölszálltak az aklok mocskából, az osztozkodás
fertőiből, lélekferdítő kuporiság
tébolyából, a hitvallás cirkuszaiból,
föl, – föl az űrbeli ércek és fények közé,
a szeplőtlen anyaghoz, hol tiszta lesz a lét,
leszünk a mindenség bűntelen pásztorai,
ott nem lesz ragály, nem kergül meg ember, se nyáj
ott sugár-tej s láng-arany bundák viharzanak,
tükrüknek a te irtó óceánod is kicsi,
s már nem jövünk vissza, nem jövünk vissza soha
mételyes rétre, mesgyekővel egymás fejét
beszakítani nem jövünk vissza soha.

ATYA
Jobb lesz a földnek is.

FIÚK
                                     Nem jövünk vissza oda,
ahol megőszül a haj, ahol húz a nehézség.

ATYA
A föld szabadul meg hűtlen koloncaitól.

FIÚK
Bátor, ki fölrepül!

ATYA
                                 Gyáva, mivel elmenekül
törvényeiből a földnek, véremet gyalázza.

FIÚK
Te véred hajt minket, s a zsarnok dezoxiribo-
nukleinsavak is hozzád hasonlítanak,
de rossz sorsodnak folytatása nincs, hát vigadj,
tombolj a sírig, egy porszemed se kell örökül.

ATYA
Kitagadva vagytok régen, sajnos csak a szívből,
más értékem jóval előbb kárba ment rátok,
eszem is elment, haldoklok már, sírni tudok csak.

FIÚK
Nyakát a hattyúdalnak csavard ki, füttyöt akarnak
a te fiaid!

ATYA
                                     Nem fiaim, dögmadaraim!

FIÚK
Zöld levélen sípolj, zengess nádihegedűt,
csókolja a hold karaját sarkadon a patkó,
nyírhatatlan bakszakállad fujja át a szél!

ATYA
Sípnak való csontjaimat fujja át a szél!

FIÚK
Atya, ne tagadd meg szádtól a tort, ne tagadd,
ha délibábod, a nálad is vénebb, kihúnyt.

ATYA
Szétcsigáztátok előttem, és látom az égen,
látom a röpködő keresztekre fölfeszítve,
vékony ezüstnyála, golgota-pírja megőrjít,
s kavarom a semmit, megfogódznom nincs már mibe.

FIÚK
Fogóddz a borosüvegbe, a sörösüvegbe,
felelned nincs már miért, neked mindent szabad.

ATYA
Nekem szabad immár innom a hitvány levekből,
szabad a parázna pancsoktól kapnom csömört,
nekem a sört is büdös hordóból méretitek,
ahová a kígyó döglött, lóhugyat inkább innék,
de már az sincs, de szalagosan nyerítező
üveg-acél kurváitok sárlanak olajt,
jó illat, jó íz nincs, lehűtött condra a hús,
olvad erőtlenné, de a nyű frissen mulat,
kenyeret patkány-prémeset löktök, mulass, tata!

FIÚK
Ó, te liliom-szájú atya, ölj gödölyét,
de öltözz tiszta fehérbe.

ATYA
Öltem gödölyét,
gyönyörű gödölyét öltem, a neve is szép volt,
Remény, Reménynek neveztem – hogy vagy Remény,
megyünk legelészni, Remény, a zöldbe, a harmat
függői közé, ott vadibolya-levelet nyírhatsz,
nyulsóskát meg csibehúrt nyírhatol ollócskáddal,
selymed ékesedjen, dagadjanak lánybimbaid,
ó, dédelget a lelkem, lesegetlek áhitattal,
kápolnai zászlókon is hópehely-arcod látom,
ó, a Szűzzel tévesztlek össze könnyeimen át,
könyörület ha van még, azt a te jóságod adja,
növekedj nagyra, támaszom csak te vagy, Remény!

FIÚK
Növekedj nagyra, támaszom csak te vagy, Remény!

ATYA
De ti belepofáztok ügyembe, ráordítva
a kedves tavaszi táncra, a gödölye-örömre,
szilánkos telet okádtok a gyönge virágra,
üvegököl-szemmel a világot megveritek,
szérümre lenéztetek s vak lett a gödölye, vak!

FIÚK
Vak lett a gödölye, ó vak remény, vak, vak, vak.

ATYA
Vakogtok sírbontó ebek a koncra, de én
annyiszor zúzódtam s jajdultam el kéken, lilán,
ahányszor a gödölye nekiment a falnak, fának,
neki a fejsze fokának és hordta fején
a játék vér-csillagát akár egy árva kislány,
aki ha táncol, megütik – nem bírtam elviselni,
nyakára a szalag mellé odatettem a kést.

FIÚK
Odalett a remény, meghalt a vaksi remény!

ATYA
Jaj, gida, gidácska, bocsáss meg szalagos árva
a késnek, a megszánó kéznek, öreg fejemnek,
de ártatlan véred jelölje meg őket örökre,
üvegálarcon át arcukat szeplővel üsd,
ne rakhassanak fészket a csillagok bizalmába.

FIÚK
Jaj, már igazán nem ismerünk szegény apánkra.

ATYA
Minek a zöld és minek a föld már, ha te nem élsz,
helyedbe jöjjön aszály, villámló sárga botokkal
zúzzon meg zöldet, hajnali-függős zöld füleket,
jöjjenek a sáskák, ne legyen a fának árnya,
csak a berregő szárnynak, potrohok hengerének,
csak a hemzsegésnek, hogy kölkeim röptit ne lássam,
ide a szakállamra, szélfújta fakó hajamra,
ide ingemre, őröljék meg inaimat,
csontjaimat is, csak jöjjenek a csörömpölő
zöldszárnyú malmok, ha élnem nincs már miért,
Remény, ha nem élsz már, társam az üldöztetésben.

FIÚK
Sírjon az ég, sirasson embert, ne gödölyét!

ATYA
Kislány vagy nekem, kékszalagos, fehérharisnyás,
lakkcipős pici szűz, aki a léceken is
örömömre végig sétált, aki hónom alatt
puha orral csiklandozott és nevettetett,
aki ríkat most engem, jaj nekem, hova lettél,
jaj nekem, jaj az asztalnak, amire feküdtél,
jaj a késnek, ami fölbontott kegyetlenül,
jaj, eperillatu húsod, jaj mária-kék
mellhártyáid, babszem veséid, jaj, a szived,
jaj, mind olyan gyerekes, gyerekhúst ki enne meg,
jaj, elföldeltelek gyorsan. Öltem gödölyét –

FIÚK
Atya, szép ma az est, és gyönyörű lesz az éj.

ATYA
Gyönyörű gödölyét öltem, téged, kit vakká tettek,
aki reményem voltál s fogadtalak kislányommá,
most hozzád vakulok, bekerít lassan a sötét,
de látlak selyem tűz, látlak a feketeségben,
ebben a korom estben én görnyedek csak a földön,
forgó fekete gömbön, jajgatva két sír között,
jaj, a harmadikba, enyémbe, elindulok!

FIÚK
Gyönyörű lesz az éj, elhallgat a kín meg a föld.

ATYA
Hangomtól, ti hűtlenek, nem menekültök soha!

FIÚK
Fúródsz a mélybe, zúdulunk mi messze az űrbe!

ATYA
Rámgondoltok, ha ropogtok a vihar szivében!

FIÚK
Sírból beszélsz, te, a sírból, a sírból beszélsz!

ATYA
A föld beszél itt, mert a föld az én torkom, a föld!

FIÚK
Ó, ne bánts már, végre nyugodj meg, jóéjszakát,
neked jóéjszakát, édesapa, jóéjszakát!



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap