Nemes Nagy Ágnes: A tó

Van valahol,
van valahol,
valami valahol él.
Jól hallom én, amint suhog
valami lombos, lassu szél.
Jól hallom én, valami forrás,
egy nagy fa odvából ered,
bukdosnak benne föl-le, föl-le
fekete éger levelek.
Van valahol,
van valahol,
valami lassu tó.
Bukdosnak benne föl-le, föl-le
korsók, millió, millió.
Akár galambok szárnya néhol
csobban az égen – bugyborékol
a korsók szájától a tó.
Jól hallom én, mint egyre másra,
galambok szomjas szárnycsapása,
tíz emelet
magasban az önkívület,
testből szakadt szív csobbanása –
Én itt cserép-esőben ázom.
S mérem a véraláfutáson,
korsónak melyik volna jó.
És drótozom, és drót a drótra,
és hallom én, hogy felcsapódva
csobog, csobog a tó.

1957-1969

There is somewhere,
there is somewhere,
something somewhere lives.
I can hear well as some rustling,
slow, leafy wind is whistling.
I can hear well as some spring starts
trickling from the hollow of a big tree,
black alder leaves are somersaulting
up and down, up and down the surface.
There is somewhere,
there is somewhere
some slow still water.
Millions and millions of jugs are plunging
up and down, up and down the surface.
Just like the wings of doves splash
in the sky here and there,
the mouth of jugs makes the lake seethe.
I can hear well as one after the other
pigeons’ parched wings flutter,
ten-storey
high the ecstasy,
a heart torn out of body splashes -
Here I’m soaking in a rain of crocks.
And I’m measuring the black-and-blue spots,
which one would fit for a jug.
And I’m binding it with wire, and wire on wire,
and I can hear that splashing higher
the lake is gurgling and purling.