Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Oravecz Imre: Barátposzáta

Oravecz Imre portréja

Barátposzáta (Magyar)

Elbűvölő, páratlan énekével hívta fel magára figyelmemet,

 

lágyan buburékoló, fuvolázó,
és mégis erőteljesen csengő hangja
először olyan volt,
mintha azelőtt sosem hallottam volna,

 

a nyírfa csúcsáról jött,
de megfigyelő pontomat lázasan váltogatva
bárhogy keresgéltem a távcsővel,
bárhogy meresztettem a szemem,
napokig tartott,
míg végre őt magát is megtaláltam,
és azonosítottam a levelek közt,

 

mióta tudom,
hogy tőle származik,
már nem akarom feltétlenül látni szürkés, barnás karcsú testét,

beérem torkának művével is,

 

kissé hasonlít a vörösbegyére,
néha össze is tévesztem azéval,
kivált tavasszal,
mikor még újszerű,
mikor a búbos pacsirta után,
de még a mezei pacsirta előtt mindkettő megérkezik,

 

nyári reggeleken elsőként szólal meg,
és este is ő zárja a napot,

 

az alkony előtti órán a legbuzgóbb,
mikor sárgulásnak indul a fény,
és elkezd lefelé csúszni a nap,

 

ilyenkor kivált ajánlatos hallgatni,
gyógyítóan hat a lélekre,
és felvértez a közelgő sötét gondolatok ellen.



FeltöltőCikos Ibolja
Kiadómagvető
Az idézet forrásatávozó fa
Megjelenés ideje

Capinera (Olasz)

Con il suo canto sublime, senza uguali, aveva attirato la mia attenzione, 
 
dapprima, la sua voce dolcemente spumeggiante
e flautata, eppur fortemente risuonante,
era, come se
non l’avessi mai sentita,
 
giunse dalla cima della betulla,
ma in qualunque modo avessi cercato con il binocolo  
cambiando febbrilmente il mio punto d’osservazione,
in qualunque modo sgranassi gli occhi,
è durato diversi giorni
finché lei stessa avevo trovato,
e tra le foglie avevo inquadrato,
 
da quando so,
che la voce da lei proviene,
non m’importa più a vedere il suo corpo snello grigio – bruno,
m’accontento dell’arte della sua gola,
 
somiglia un po’ a quella del pettirosso,
a volte le confondo pure,
soprattutto in primavera,
quando risulta nuova del tutto,
quando arrivano tutti e due,
dopo la cappellaccia, ma prima dell’allodola,
 
mattine d’estate è la prima a cantare,
e a sera è lei a chiudere il giorno,
 
prima dell’ora crepuscolare è la più ardente,
quando la luce in giallastra si tramuta,
e il sole comincia a declinarsi,
 
è consigliabile ascoltarla soprattutto a quell’ora,
ha un effetto terapeutico sull’anima,
e premunisce contro i prossimi pensieri cupi.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap