P. Pálffy Julianna: Elengedlek

Ma százszor is elmondtam
elengedlek.
Nem kötlek szóval,
és nem égetek kék gyertyát sem.
Nem oldok kötést.
A mágia nem nekünk való.
Mondják, a szerelem harc,
ám nekem nincsen kardom,
nincsen pajzsom.
Én nélküled voltam védtelen,
s szelíd páncél ölelt,
ha két karod oltalmazott.
 
Végtelenül múlt az idő,
ha hiányoddal mértem.
Az órák és percek mégis
megtanultak újra repülni,
s bánatpillék sem ülnek már
ajkam félénk mosolyában.
Talán mást ölelsz,
talán másvalaki keresi
szemed bársonyában
az aranybarna önzést,
míg kihűlt szenvedélyed
didergő koldussá nem teszi.
 
(vacogó reggeleken majd őt is
meztelen álmok hidegre hűlt
teste ébresztheti)
 
Nem kötlek szóval,
és nem harcolok érted.
Nem oldok kötést.
Kék gyertyát sem égetek.
A mágia nem nekünk való.
 
Elengedlek.
 

Oggi l’avrò detto anche cento volte
ti lascio andare.
Non ti lego con le parole,
né brucerò candele blu.
Non sciolgo malia.
La magia non fa per noi.
Dicono, che l’amore è lotta,
ma io non posseggo spada,
non ho lo scudo.
Senza di te ero indifesa,
ma m’abbracciava una corazza salda
quando a proteggermi erano le tue braccia.
 
Il tempo, se lo misuravo con la tua assenza,
passava indefinitamente,
tuttavia le ore e i minuti
hanno imparato a volare di nuovo,
e neppure le farfalle della tristezza  
si soffermano sul sorriso timido delle mie labbra.
Forse stai abbracciando qualcun’altra,
forse qualcun’altra sta cercando
nel velluto dei tuoi occhi
l’egoismo marrone dorato,
finché la tua passione raggelata
non la renderà una mendicante tremante.
 
(e nelle mattine tremanti
anche lei si potrebbe svegliarsi
dal corpo dei nudi sogni, che s’è fatto freddo)
 
Non ti lego con le parole,
e non combatto per te.
Non sciolgo malia.
Né brucerò candele blu.
La magia non fa per noi.
 
Ti lascio andare.