Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért...

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely úgy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden szív-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!... s én elkészítem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem.

Schicksal, mach Platz für mich, lass mich tun,
etwas Gutes für diese Menschheit!
Soll nicht verdorren ohne Nutzen, Ruhm,
die Flamme, die uns brennend heizt.
 
Ich hab’ Flamme im Herz, Himmelsflamme,
jeden Tropfen Blut zum Kochen bringt;
jeder Herzschlag ist die Gebetskanne,
der alle Glück der Welt erzwingt.
 
Vielleicht nicht nur mit leerem Reden,
doch mit Taten kann ich sagen!
Möge ein Lohn für die Taten geben,
ein Kreuz auf Golgatha schlagen!
 
Für das Wohlsein der Menschheit sterben,
dem glücklichen Tod nicht fürchten!
Schöner und glücklicher als ein Leben,
bei allen Erden gelüsten.
 
Sag mir Schicksal, oh sag, sterbe ich so?
So heilig? … Wenn ich mal sterbe,
mache mit eigenen Händen das Kreuz,
an welchem ich gekreuzt werde.