Rigó Tibor: Nem játszom én már

Nem játszom én már

rég

olyan zenét

amit ti hallani akartok vagy

láttátok-e már a Dunát is hogy parancsra mosná el maga körül a vezeklő partot

nem vagyok rég én már senkinek sem udvari zenésze

csak magamnak játszom olykor

ha alvadni érzem a tomboló vérem

ti azt meg már úgysem  értenétek

hogy fakuló szemeim miért szórnak

reátok

cikázó villámot

mikor én közben

andalító halk zenéket játszom

hisz

azt sem érti meg senki tán hogy miért is szakad meg naponta a szívem

mikor ti a zenémre vidáman táncoltok épp

nem ó

nem játszok én már senkinek rég

alázatos költőt

csak magamnak írok   magamban sírok és rejtve dühöngök

ti úgysem értenétek már  mitől oly bús ez a bolondos Cigány

hisz arany a kalitka

és a méz ott csorog le az ajakán

mitől érzi ő még  a méznek keserű ízét

miből tudja azt hogy neki azt csak szűken látszatra mérték

miből érzi azt hogy épp a  cigányok szabnának

fajtájuknak mindenben határt

mert ők csillogó krémet játszanak  a

Júdások tortáján

az érdemeket egymás közt

hangosan süvöltik

míg a szemetet közben a küszöb alá söprik

szemetek vagyunk mi

kik valahol rekedtünk

hiába Cigány a szívünk hiába sír külhonban a kirekesztett lelkünk.