Takács Ilus: Cziprus ág egy sírra
Cziprus ág egy sírra (Magyar)(Évfordulóra.)
Csöndes nyári alkony terül el a tájon, Szellő rezgeti a levelet az ágon, Hallgatom merengve. S mig a homály egyre, mindjobban terül szét, Közelmúlt időkből méla gyászos emlék Merül föl lelkembe.
Bus harangszó kondult nehéz gyászt hirdetőn : »Elhervadt szép virág nyugszik a terítőn Örök álmot alva!« S az igaz részvétnek, melyet a hir vert föl. Emléke visszhangként csendül im lelkemből E bánatos dalba.
Kedves ifjú leányt tettek le a sírba: Könnyzáportól ázott virággal telt sírja; Igaz részvét könnye Fakadt föl a szívből, ellepve a szemet; Zokogás verte föl a halotti csendet Künt a temetőbe!
Minden szem könnyezett, minden sziv úgy fájt ott, Hisz oly szomorú az, ha nyíló virágot Szakit le a végzet; Kivált kinek éltét hő szeretet fénye, Ragyogta át és csak örömet igérve Várt reá az élet.
Mint bálványozták őt, mennyire szerették! Vágyait, tetszését gyöngéd gonddal lesték; Szülő, testvér, rokon, Azon igyekeztek és csak arra vágytak, Hogy szüntelen derült mosolyt láthassanak A kedves ajkakon.
Átölelte éltét rajongó szeretet, Mégis szerény volt ő, a milyen csak lehet Nemes ifjú kedély; Szelíd méltósággal élte ifjúságát, Emlékét ez tiszta fénnyel ragyogja át S jóságáról beszél.
És ha volt lelkének szép reménye, álma, Hiven őrizte azt, szivébe elzárva Elrejtette mélyen! Élete zajtalan, tevékeny, derült volt; Övéit ölelő szerelme sugárzott Komoly szép szemében !
Annyi szép reménynyel, biztató életet, Oly korán elhagyni miért, miért kellett? Így volt elrendelve: És ő tudta sorsát, tudta mi vár rája; Végzetét szelíden, megnyugvással várta, Békével szenvedve.
»Liliomhullás volt« lassú »hervadása!« Elrejtőzve hervadt, hogy senki ne lássa; S úgy éljen emléke Barátai között, mint a mig körükben, Örült az életnek, mely annyi reménvnyel Mosolygott elébe.
S mikor már csöndesen a térítőn feküdt, Halvány szép homlokán valami elterült; Egy néma bús panasz! , Mintha mondta volna: »mért kellett oly korán Eltávozni innen, életem tavaszán, Mikor oly szép volt az?«
Lelke most már fönt, az angyalok köréből Néz le szerettire, imádkozva értök A fényes magasba’! S virággal borított, csöndes sírja felett Ott lebeg szüntelen a néma kegyelet Hófehér galambja.
|
FordításokNémetZypern-Zweig auf einem Grab Mucsi Antal Kérjen fordítást! |