Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Vörösmarty Mihály: Visătoarei (A merengőhöz Román nyelven)

Vörösmarty Mihály portréja

A merengőhöz (Magyar)

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843



Visătoarei (Román)

Laurei

Unde s-a cufundat senina ta privire?
Ce caută-n depărtarea nesigură?
Poate negura vremurilor asfințite,
Unde lacrima iluziei tremură?
Poate-n vălul viitorului ce vine,
Fantoma ei fioroasă te tulbură,
Și nu crezi a soartei profeție,
Căci o dată te-ai lăsat sedusă?
Priveste lumea: multe milioane
Si printre ei abia vezi fericit.
Reveria, a vieții vrăjitoare,
Te înalță chior în cer ipocrit.
Ce i-ar face fericiți pe oameni?
Odor? Faimă? Desfăț? Peste măsură,
Lacomul se va pierde în ei,
Și nu va ști de inimă ce se bucură.
Cine vrea o floare, nu ia frunzișul tufei;
Văzătorul, în soare nu se zburdă;
Pierd plăcerea cei ce gonesc plăceri:
Doar săracul nu simte dorul tortură.
Cel ce e bun și i-a fost nobilă inima,
Cine nu și-a ars setea de viață,
Nu l-au vrăjit trufia, lăcomia și faima,
Pe Pământ, ființa lor va fi măreață.
Nu privi, nu privi deci în zare;
Lumea toată nu e averea noastră;
Atâta, cât în inima încape,
Va rămâne a noastră privată.
Trecut și viitor e mare pentru suflet,
De neîncăput la o gazdă atât de mică;
Pe valuri beznă și umbre plutesc,
De zgomot inima rămâne îngrozită.
Astăzi, dacă mai ai încredere,
Dacă ai ce simți, gândi și iubi,
Rămâi aproape de plăcere,
Nu căuta orizontul închipuit.
Ce ai sigur nu schimba pe vise,
Strângându-le degeaba în mâini;
Dorul izbăvirii se varsă în căințe,
Dacă îmbrățișezi false reverii.
Adu-mi, oh adu-mi, privirea ta senină;
Să-mi apară ca o pasăre călătoare,
Ce revine găsind creanga înverzită,
Deși pădurea întreagă e seducătoare.
Rămâi printre noi cu ochi tineri,
Înveselește chipul celui iubit;
Îmi ești Soare, să rămâi la zenit,
Să nu aduci jale, lacrimi, subit.

(1843)



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásasaját

minimap