Carducci, Giosuè: Téli éjszaka (Notte d’inverno in Hungarian)

Innanzi, innanzi. Per le foscheggianti

Coste la neve ugual luce e si stende,

E cede e stride sotto il piè: d'avanti

Vapora il sospir mio che l'aer fende.

Ogni altro tace. Corre tra le stanti

Nubi la luna su 'l gran bianco e orrende

L'ombre disegna di quel pin che tende

Cruccioso al suolo informe i rami infranti,

Come pensier di morte desiosi.

Cingimi, o bruma, e gela de l'interno

Senso i frangenti che tempestan forti;

Ed emerge il pensier su quei marosi

Naufrago, ed al ciel grida: O notte, o inverno,

Che fanno giù ne le lor tombe i morti?

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo, XII

Tovább, tovább, az alkony már tűnőben,
A part végig hótól fehéredik s ragyog,
Lépkedek apró roppanással, s előttem
Sóhajom párája ködként gomolyog.
 
Rohan a némaságban a hideg hold
Fagyott fehér felhők között, és egy esett
Fenyő csúf ágbogairól árnyképet
Hint torzan szerteszét a zúzos tájon.
 
S mint halál után vágyó gondolat,
Ragadj meg engem tél, s fagyaszd kínjaim meg,
Melyek szaggatóan bensőmben dúlnak
 
S a hullámokból emelkedj ki gondolat,
Mint a hajótörött, és kiálts az égre, ó éj, ó tél,
Sírjukban lenn mit tesznek a holtak?