Magrelli, Valerio: Kihegyezem gondolataim újra (Sto rifacendo la punta al pensiero Magyar nyelven)

Sto rifacendo la punta al pensiero,
come se il filo fosse logoro
e il segno divenuto opaco.
Gli occhi si consumano come matite
e la sera disegnano sul cervello
figure appena sgrossate e confuse.
Le immagini oscillano e il tratto si fa incerto,
gli oggetti si nascondono:
è come se parlassero per enigmi continui
ed ogni sguardo obbligasse
la mente a tradurre.
La poesia si fa quindi poesia,
dovendosi avvicinare al mondo
per separarlo dalla luce.
Anche il tempo subisce questo rallentamento:
i gesti si perdono, i saluti non vengono colti.
L’unica cosa che si profila nitida
è la prodigiosa difficoltà della visione.

Kihegyezem gondolataim újra, mintha
élük tompa volna és jeleik homályosak.
Szemeim elkopnak, mint ceruzák,
esténként kusza, elnagyolt
ábrákat rajzolnak értelmem redőire.
Imbolygó szellemképek burjánzanak,
tétován fut a vonal, s a dolgokat már
nem is vonások határolják, hanem a sejtés.
Olyan ez, mint rejtjelek szüntelen árama,
minden pillantás, mint idegen nyelv,
melyet az értelem fordítani kényszerül.
Könnyen költészetté lesz hát a rövidlátás:
a tárgyakhoz közel hajolni kényszerít,
hogy a fény folyamából kiszakítsa őket.
Az idő folyása is elnehezül,
észrevétlen marad mozdulat s köszönés;
egyetlen dolog tűnik még elő:
a nézés fényűző erőlködése.