Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Quasimodo, Salvatore: Auschwitz (Auschwitz Magyar nyelven)

Quasimodo, Salvatore portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Auschwitz (Olasz)

Laggiú, ad Auschwitz, lontano dalla Vistola,

amore, lungo la pianura nordica,

in un campo di morte: fredda, funebre,

la pioggia sulla ruggine dei pali

e i grovigli di ferro dei recinti:

e non albero o uccelli nell’aria grigia

o su dal nostro pensiero, ma inerzia

e dolore che la memoria lascia

al suo silenzio senza ironia o ira.

Tu non vuoi elegie, idilli: solo

ragioni della nostra sorte, qui,

tu, tenera ai contrasti della mente,

incerta a una presenza

chiara della vita. E la vita è qui,

in ogni no che pare una certezza:

qui udremo piangere l’angelo il monstro

le nostre ore future

battere l’al di là, che è qui, in eterno

e in movimento, non in un’immagine

di sogni, di possibile pietà.

E qui le metamorfosi, qui i miti.

Senza nome di simboli o d’un dio,

sono cronaca, luoghi della terra,

sono Auschwitz, amore. Come subito

si mutò in fumo d’ombra

il caro corpo d’Alfeo e d’Aretusa!

 

Da quell’inferno aperto da una scritta

bianca: "Il lavoro vi renderà liberi"

uscí continuo il fumo

di migliaia di donne spinte fuori

all’alba dai canili contro il muro

del tiro a segno o soffocate urlando

misericordia all’acqua con la bocca

di scheletro sotto le docce a gas.

 

Le troverai tu, soldato, nella tua

storia in forme di fiumi, d’animali,

o sei tu pure cenere d’Auschwitz,

medaglia di silenzio?

Restano lunghe trecce chiuse in urne

di vetro ancora strette da amuleti

e ombre infinite di piccole scarpe

e di sciarpe d’ebrei: sono reliquie

d’un tempo di saggezza, di sapienza

dell’uomo che si fa misura d’armi,

sono i miti, le nostre metamorfosi.

 

Sulle distese dove amore e pianto

marcirono e pietà, sotto la pioggia,

laggiú, batteva un no dentro di noi,

un no alla morte, morta ad Auschwitz,

per non ripetere, da quella buca

di cenere, la morte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.visat.cat/espai-traductors

Auschwitz (Magyar)

Ott lenn, Auschwitzban, távol a Visztulától,

szerelmem, az északi síkság mentén,

haláltábor: hideg, gyászos eső

cseperész a szöges drótkerítés hálójára

és rozsdás vascölöpjeire,

és fa nélkül, madarak nélkül maradt a szürke levegő,

és gondolatunk is ilyen kopár, nincs bennünk más, csak ernyedt

fájdalom, mely süket csendbe taszítja

az emlékezetet, hol már gúnyt s haragot se találsz.

Nem akarsz elégiákat, idilleket: csak

töprengsz sorsunkon, itt e helyen,

hisz erőtlen vagy az ész pörlekedéseire

és bizonytalan az élet

egyértelmű helyzeteiben. És íme itt az életet jelenti

minden nem! melyben bizonyosság dereng föl:

itt halljuk majd sírni az angyalt, a szörnyet,

jövendő óráink

kongatják a túlvilág ítéletét, mely itt van, az örök

létben és a mozgásban, nem az álom

s a lehetséges könyörület képeiben.

És itt vannak az átváltozások és a mítoszok.

Jelképek neve nélkül vagy egy isten neve nélkül.

Ők maguk a tények láncolata, a föld térségei,

ők: Auschwitz. Szerelmem, milyen gyorsan

változott füstté, árnyékká

Alfeus és Aretusa drága teste!

 

Ebből a pokolból, melynek fehér

felírása: ,,A munka felszabadít'' --

szakadatlanul gomolygott

asszonyok ezreinek füstje, akiket hajnalban

lökdöstek ki, egy jeladásra, vackaikból a kivégző

falhoz, vagy fuldokolva, csontváz-

szájuk a víznek üvöltött

kegyelemért a gázcsap alatt.

 

Megtalálod őket, katona, a te

sorsodban mint folyókat, védtelen vadakat,

vagy te magad is Auschwitz hamuja vagy,

emlékérme a néma csendnek?

Megmaradnak üvegurnákba zárva a hosszú

hajfonatok, meg amulettek fogják össze őket,

és zsidógyerekek kis cipőinek és

szalagjainak végtelen árnyai: egy ész-kor

emlékjelei, mikor tudását fegyverek kiagyalására

tékozolta az ember: íme, a mítoszok, íme átváltozásaink.

 

A síkság fölött, hol sínylődik a szeretet

és a sírás, az undok esőben,

ott lenn, ezt döngte mellünkben a szív: Nem!

S ez a nem -- ítélet volt a halál fölött,

mely meghalt Auschwitzban, hogy ebből a

hamu-gödörből ne ronthasson ránk

többé a halál.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap