Cardoso Martins, Rui (1967–) Művek   hu pt

Életrajz

A mai portugál irodalmat az egész világ számára elsősorban a nemrég elhunyt, Nobel-díjas José Saramago, valamint Antonio Lobo Antunes jelenti – s hozzájuk csatlakozott Rui Cardoso Martins óriási sikert aratott első két regényével, melyek gondolati és stilisztikai gazdaságukban egyaránt méltók a két nagy „öreg” műveihez. Cardoso Martins 1967-ben született. Jó nevű újságíró volt már (a Público, az egyik legtekintélyesebb portugál napilap alapítói közé tartozott), s amellett jeles forgatókönyvíró, írt vígjáték- és drámasorozatokat, s mozifilmet is, amikor 2006-ban megjelent első regénye. A Se eu gostasse muito de morrer (És ha nagyon meg szeretnék halni) nemcsak témájának, de zseniális láttató erejének köszönhetően is nagy portugál és nemzetközi siker lett. Egy megtörtént eset ihlette különös kérdésből indul ki a regény: milyen hely lehet az, ahol még a sírásó is öngyilkos akar lenni? A regény narrátora, a kis faluban élő kamaszfiú, Piszkafa ki akarja deríteni, hogy szűkebb hazájában, a dél-portugáliai Alentejo régióban miért választja olyan sok ember az öngyilkosságot. Egyre-másra ismeri meg és meséli el az öngyilkosok – és néhány gyilkos – történetét, s az ő nézőpontja, fekete humora fűzi regénnyé a bizarr elbeszéléseket. A lány történetét, aki egyszerre háromféle módon próbált öngyilkos lenni, mégsem sikerült neki, s most tolószékben él; a sírásóét, aki minden épeszű magyarázat nélkül kihantolta a pár hónapos csecsemő hulláját, majd megölte magát… és így tovább. S a nagy kérdés: van-e épeszű magyarázat az öngyilkosságok különleges magas arányára Alentejo-ban (vagy épp Magyarországon, mert a regény narrátora ezt a kérdést is felteszi). A fiatal narrátor Portugália afrikai gyarmati háborúinak sötét jelképét hordozza magával: egy kézigránátot, mely megjárta a legvéresebb mészárlásokat; s miközben az internet segítségével kutatja az öngyilkosság különböző válfajait és okait, a híres eseteket és azok hatását (Kurt Cobain öngyilkosságát, Kirillov esetét az Ördögök-ből, Goethe Wertherjét), egyre nagyobb szenvedéllyel próbál szembenézni hazájának bűneivel is. 2009-ben jelent meg Rui Cardoso Martins második regénye Deixem passar o homem invisível (Engedjék át a láthatatlan embert) címmel. A történet helyszíne a mai Lisszabon, melyre egy nap özönvízszerű eső zúdul. A belvároshoz közel beomlik a talaj, s a szakadékban eltűnik két ember: António, a vak ügyvéd és João, egy nyolcéves cserkészfiú. A víz a csatornahálózatba sodorja őket, így kénytelenek elindulni Lisszabon bugyraiban lefelé, a folyó irányában, hogy kijáratot találjanak: az évszázadok alatt „összeeszkábált” város mélyén küzdenek az életükért a mocsokban, a kusza csatornahálózatban bolyongva, mely tele van a város szörnyű emlékeinek maradványaival. A regény 2010-ben elnyerte a Portugáliában legrangosabbnak számító Grande Prémio de Romance e Novela da Associação Portuguesa de Escritores-t (a Portugál Írószövetség Regény és Kisregény Nagydíját). 

(Az oldal szerkesztője: P. T.)