Dobson, Austin: A műértő (A virtuoso Magyar nyelven)
A virtuoso (Angol)Be seated, pray. "A grave appeal''? The sufferers by the war, of course ; Ah, what a sight for us who feel, – This monstrous mélodrame of Force ! We, Sir, we connoisseurs, should know, On whom its heaviest burden falls ; Collections shattered at a blow, Museums turned to hospitals !
"And worse," you say ; "the wide distress !" Alas, 'tis true distress exists, Though, let me add, our worthy Press Have no mean skill as colourists ; Speaking of colour, next your seat There hangs a sketch from Vernet's hand ; Some Moscow fancy, incomplete. Yet not indifferently planned ;
Note specially the gray old Guard, Who tears his tattered coat to wrap A closer bandage round the scarred And frozen comrade in his lap; – But, as regards the present war, – Now don't you think our pride of pence Goes – may I say it? – somewhat far For objects of benevolence ?
You hesitate. For my part, ! – Though ranking Paris next to Rome, Aesthetically – still reply That "Charity begins at Home." The words remind me. Did you catch My so-named "Hunt " ? The girl 's a gem ; And look how those lean rascals snatch The pile of scraps she brings to them !
"But your appeal 's for home," – you say, – For home, and English poor ! Indeed ! I thought Philanthropy to-day Was blind to mere domestic need – However sore – Yet though one grants That home should have the foremost claims, At least these Continental wants Assume intelligible names ;
"While here with us – Ah ! who could hope To verify the varied pleas, Or from his private means to cope With all our shrill necessities ! Impossible ! One might as well Attempt comparison of creeds ; Or fill that huge Malayan shell With these half-dozen Indian beads.
Moreover, add that every one So well exalts his pet distress, 'Tis – Give to all, or give to none, If you 'd avoid invidiousness. Your case, I feel, is sad as A.’s, The same applies to B.'s and C.'s ; By my selection I should raise An alphabet of rivalries ;
And life is short, – I see you look At yonder dish, a priceless bit ; You'll find it etched in Jacquemart's book. They say that Raphael painted It ; – And life is short, you understand ; So, if I only hold you out An open though an empty hand. Why, you'll forgive me, I've no doubt.
Nay, do not rise. You seem amused ; One can but be consistent. Sir ! 'Twas on these grounds I just refused Some gushing lady-almoner, – Believe me, on these very grounds. Good-bye, then. Ah, a rarity ! That cost me quite three hundred pounds,' That Durer figure, – "Charity."
|
A műértő (Magyar)Parancsoljon! Gyűjtés?.. Bizony, a hadikárosultak! Ó, e rút erőszak kész iszony, minden jóérzést lázító. Mi, műértők, tudjuk nagyon, uram, legtöbb baj kikre száll: hány gyűjtemény lett puszta rom, s hány múzeumból ispotály!
„S az ínség!" – mondja. Ténydolog, ínség valóban létezik, ám hozzátenném: a lapok ezt ügyesen túlszínezik. Színekről szólva: Látja-e fönt azt a Vernet-vázlatot Moszkváról? Nem fejezte be, de pompás tervet alkotott.
Egy ősz harcos széttépdesi kabátját, hogy kötést tegyen agyonfagyott társára, ki ölében fekszik véresen. Ám most, e háború okán pénzt szórva – nem gondolja-e? túl messzire megyünk talán, hogy jót mívelhessünk vele.
Nem ért egyet? Bár jól tudom, Párizs csupa esztétika, s Rómával állhat egy lapon, azt vallom: „Első a Haza!" És azt a képet látta ott? „Vadászat." Tünde lányalak, s körötte cingár naplopók maradékért tolonganak.
Hogy hazai gyűjtés ez itt? Angol szegényekért. Aha! Azt hittem már, nem létezik hazai filantrópia. Ám... Bárha mindenképp igaz: a honi gond, szükség a fő – a kontinensen kelt panasz ma mégis inkább érthető.
Itthon ki mérlegelheti a százhangú sirámokat, zsebből ki elégíti ki, ahány sürgős szükség akad? Hiú vágy! mint hívők hitét egymáshoz mérni nem lehet, s e pár keleti gyöngy e szép maláj vázát nem tölti meg.
És persze ahhoz értenek, hogy fölfújják kedvenc bajuk. Vagy mindnek adj, vagy senkinek, irigységnek ne nyiss kaput! A éppolyan bús, mint te, és B meg C is sír oly nagyon, s oly sok verseng, hogy az egész ábécét felsorolhatom.
S az élet száll. – Ja, itt e tál? Roppantul értékes lelet. Jacquemart könyvében metszve áll, dísze Raffaello lehet. – S az élet elszáll. Ért, ugye? Éppen ezért én most tehát kezem nyújtom kinyitva, de üresen – és ön megbocsát.
Várjon! Megmosolyogtatom? De elveinket óvni kell! A múltkor éppily alapon egy kegyes hölgyet küldtem el, éppígy megadva indokát. Eg áldja!... Nézze: műremek! Háromszáz font volt. Ritkaság! Egy Dürer-kép: „Könyörület."
|