Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Clampitt, Amy: A föveny üvegszemei (Beach Glass Magyar nyelven)

Clampitt, Amy portréja

Beach Glass (Angol)

While you walk the water’s edge,
turning over concepts
I can’t envision, the honking buoy
serves notice that at any time
the wind may change,
the reef-bell clatters
its treble monotone, deaf as Cassandra
to any note but warning. The ocean,
cumbered by no business more urgent
than keeping open old accounts
that never balanced,
goes on shuffling its millenniums
of quartz, granite, and basalt.
                                           It behaves
toward the permutations of novelty—
driftwood and shipwreck, last night’s
beer cans, spilt oil, the coughed-up
residue of plastic—with random
impartiality, playing catch or tag
or touch-last like a terrier,
turning the same thing over and over,
over and over. For the ocean, nothing
is beneath consideration.
                                   The houses
of so many mussels and periwinkles
have been abandoned here, it’s hopeless
to know which to salvage. Instead
I keep a lookout for beach glass—
amber of Budweiser, chrysoprase
of Almadén and Gallo, lapis
by way of (no getting around it,
I’m afraid) Phillips’
Milk of Magnesia, with now and then a rare
translucent turquoise or blurred amethyst
of no known origin.
                             The process
goes on forever: they came from sand,
they go back to gravel,
along with the treasuries
of Murano, the buttressed
astonishments of Chartres,
which even now are readying
for being turned over and over as gravely
and gradually as an intellect
engaged in the hazardous
redefinition of structures
no one has yet looked at.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.amyclampitt.org

A föveny üvegszemei (Magyar)

Míg ott haladsz a víz szélén,
s elgondolásokat forgatsz, miket      
nem lát lelki szemem, a koty-koty bója
ontja jelzéseit, hogy bármikor           
fordulhat a szél, a zátony      
csengője zörömböli monoton            
fel-szólamát, süket, mint Kasszandra,
mindenre, ami nem intés. Az óceán  
minden sürgős ügye csak annyi,       
hogy régi számlákat nyitva tartson,  
bár egyenleg sosem lesz,       
csuszatolja kvarc, gránit, bazalt        
ezredéveit oda-vissza.           
                              Az újdonságok    
változgatásait illetően -
uszadékfa, hajóroncs, előző esti       
sörösdobozok, olajfolt, műanyagok  
felköhögött maradványai -é találomra
pártatlan, játszik cicajátékot  
velük, fogócskát terrierként, 
ugyanazt megannyiszor megforgatja,
meg és meg. Mert az óceánnak erre  
semmi tárgy nem méltatlan.  
                                        Annyi
kagyló és parti csiga háza      
maradt itt üresen, ugyan ki tudná,    
melyiket mentse. Magam inkább      
a föveny üvegszemeit keresgélem -
Budweiser-borostyánt, Almadén és
Gallo krizopraszt, lazuritot, mely      
(attól félek, vitathatatlanul)  
Phillips érdeme, a Magnéziás
Macskatejé, olykor felbukkan egy-egy
ritka, tündöklő türkiz vagy avíttas ametiszt,
rejtélyes eredetű.
                         A folyamat
maga a folytonosság: jönnek a homokból,
mennek vissza a hordalékba,
akár Murano kincsei,
vagy Chartres támfalas
ámulandói, nem múlandó
készséggel egyre, hogy újra
meg újra megforogjanak, oly fontos
és fokozatos jegyben, ahogy az elme
kötődik mindenféle szerveződés
kockázatos újrafogalmazásához,
holott azokat nem is látta még szem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap