Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kinsella, Thomas: Bábok (Chrysalides Magyar nyelven)

Kinsella, Thomas portréja

Chrysalides (Angol)

Our last free summer we mooned about at odd hours
Pedalling slowly through country towns, stopping to eat
Chocolate and fruit, tracing our vagaries on the map.

At night we watched in the barn, to the lurch of melodeon music,
The crunching boots of countrymen -- huge and weightless
As their shadows -- twirling and leaping over the yellow concrete.

Sleeping too little or too much, we awoke at noon
And were received with womanly mockery into the kitchen,
Like calves poking our faces in with enormous hunger.

Daily we strapped our saddlebags and went to experience
A tolerance we shall never know again, confusing
For the last time, for example, the licit and the familiar.

Our instincts blurred with change; a strange wakefulness
Sapped our energies and dulled our slow-beating hearts
To the extremes of feeling; insensitive alike

To the unique succession of our youthful midnights,
When by a window ablaze softly with the virgin moon
Dry scones and jugs of milk awaited us in the dark,

Or to lasting horror: a wedding flight of ants
Spawning to its death, a mute perspiration
Glistening like drops of copper, agonized, in our path.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://homepages.wmich.edu

Bábok (Magyar)

Utolsó szabad nyarunkon kerékpárral ődöngtünk
vidéki városokon át, meg-megállva gyümölcsért,
csokoládéért, s térképen követtük kanyarainkat.

Éjjel a csűrből néztük, csálé harmonikaszóra
hogy szökdelnek csikorgó csizmás pórok - nagyok és súlytalanok,
mint az árnyékuk - pergő táncot ropva sárga betonon.

Túl nagy vagy túl rövid alvás után délben ébredtünk,
s női incselkedés fogadott a konyhán,
ha borjú módjára bedugtuk a fejünket, korgó gyomorral.

Naponta felszíjazva a táskát mentünk tovább, s olyan
türelmet találtunk, mint sohase fogunk, végül
egyre ment már, például, a szabad és a bizalmas.

Ösztönünket megzavarta a változás; furcsa éberség
apasztotta erőnket, s eltompult lassuló szivünk
az érzelmi végletek iránt - egyként hidegen hagyott

páratlan füzére ifjonti éjjeleinknek,
mikor a szűz holdtól lágy fényre gyúlt ablaknál
száraz lepény és köcsög tej várt ránk a sötétben,

vagy a tartós rémség: hangyák nászrepülése,
a halálukig petézők, a néma veritékcseppek
olvadt réz csillogása az ösvényünkön.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap