Prológ – hétfő, estefelé (Magyar)
Üres város. Tintapaca a félhomályban, valami követ, tudomást sem vesz rólad. Ajtón ki, ablakon be, recseg, nyerít, pedig a lovak kihaltak rég. Beletekeredsz a hangzatokba, már dobol a jégeső, pajkos csinnadratta. Vesztőhelyre lépés indulj – kár érted, kár mindenkiért, akit az ördög elcipel. Egy kicsikét várhatsz. Lepattan mint a zománc, a fény minden jósága, a tér immár a fesztivál tulajdona. Hát legyen. A vérmesterek dologhoz látnak, ég a kezük alatt a munka. Fölszabdalódik a ricsaj, homorú tükör mögül kikászálódik a bohóc, ecce homo, borsózöld röhögés. A szem kihull, pattog, üveggolyó tart a csatornarács felé, végesincs gurulás a pontig, ahonnan a holtak a világba fejtik önnön lényegük. |
|