Machar, Josef Svatopluk: Tavaszi szonettek 04. Az unatkozó ember szonettje (Jarní sonety 04. Sonet nudícího se člověka in Hungarian)

Vše je tak staré, opotřebované,
kam člověk okem jenom zavadí…
Šedivá nuda ze všech koutů vane,
a tou se věru život nesladí.

Nadšení, verše, cíl, kam lidstvo plane,
i fráze s prázdným stínem v pozadí,
finesy, jindy pěkně pilované,
i vtip i slzy — všecko provádí

své kotrmelce nejapně a mdle
a staře, staře… Člověk v zoufalosti
s hazardní touhou ždá už budoucnosti:

Ať ničemné, ať jedovaté, zlé,
bez jasu, harmonie, bez všeho, —
jen ať zas přijde něco nového! …
   
   
   
(1892)

Minden elcsépelt, mint kés éle vásik
ahová csak eltéved félszemed...
Mindenfelől szürke unalom ásít
s magára hangolja az életet.

Vers, célok, mi hamu alatt parázslik,
frázisok, üres árnyékhátterek,
fineszek, hajdan nyírva mint a pázsit,
kacaj, sírás — csak cigánykereket

hány minden, minden izléstelenül
s vénen... Az ember kibújnék magából,
kockáztatnál: egy vak jövőbe vágyol,

belé akárha méreg is vegyül,
káoszba, fénytelenségbe borulhat —
csak hozzon újra már valami újat!