Falke, Gustav: Ketten (Zwei in Hungarian)

Drüben du, mir deine weiße

Rose übers Wasser zeigend,

Hüben ich, dir meine dunkle

Sehnsüchtig entgegen neigend.

In dem breiten Strome, der uns

Scheidet, zittern unsre blassen

Schatten, die vergebens suchen,

Sich zu finden, sich zu fassen.

Und so stehn wir, unser Stammeln

Stirbt im Wind, im Wellenrauschen,

Und wir können nichts als unsre

Stummen Sehnsuchtswinke tauschen.

Leis, gespenstig, zwischen unsern

Dunklen Ufern schwimmt ein wilder

Schwarzer Schwan, und seltsam schwanken

Unsre blassen Spiegelbilder.

Odaát te, fehér rózsád

Vízen át nekem mutatva,

Ideát én, árny-virágom

Vágyakozva feléd tartva.

Széles folyam vizén, ami

Elválaszt, sápadtan remeg

Két árny, hiába keresi

A találkozást, tévelyeg.

És csak állunk, dadogásunk

Szélben hal el, árzúgásban,

És nem marad más, kettős

Néma intés, vágy bújában.

Halk, kisérteties, ahogy

Sötét partokra, ha nézünk,

vad fekete hattyú úszik,

S inog sápadt tükörképünk.