Wildgans, Anton: Hűvös kora tavasz (Vorfrühling in Hungarian)

Seit Tagen wühlt im Wald der Föhn             

Und wirkt der Erde Lustgestöhn,                 

Die Wipfel biegt er auf den Höhn.               

Dornblütengold, Blattknospengrün

Erwartet nur der Sonne Glühn,

Um aufzuspringen, aufzublühn.

Noch schauern Regen frostgewillt

Ins überdunkelte Gefild,

Und nackte Scholle quillt und schwillt.     

Doch morgen bricht durch Wolkengrau

Die aufgetane Himmels-Au,

Und Gottes Auge lächelt blau.

Megint cibálja szél (az) erdőt,

Örömkínban nyög lent a föld,

S facsúcsot meghajlítja fönt.

Fa növeszt(e)né zöld levelét,

Nagyon várja a napsütést,

Ugorva dugná ki rügyét.

De még hull (a) hó s jeges eső,

Sötétben fekszik a mező,

Rög dagad, mag nem jő elő.

De vág (majd) Nap szürke felhőn rést,

Kinyílik rád mennyei rét,

S látod Úr vidám, kék egét.