Allmers, Hermann Ludwig: Erdei magány (Waldeinsamkeit in Hungarian)

O zaubergrüne Waldeseinsamkeit,
Wo alte, dunkle Fichten stehn und träumen,
Wo klare Bächlein über Kiesel schäumen
In tief geheimer Abgeschiedenheit.

Nur Herdenglockenlaut von Zeit zu Zeit,
Und leises Säuseln oben in den Bäumen,
Dann wieder Schweigen wie in Tempelräumen,
O zaubergrüne Waldeseinsamkeit! -

Hier sinkt des Erdendaseins enge Schranke,
Es fühlt das Herz sich göttlicher und reiner,
Als könnt es tiefer schauen und verstehen.

Da löst sich manch unsterblicher Gedanke;
Woher das kommt, das ahnet selten einer, -
Es ist des Weltengeistes nahes Wehen.

Oh, szép, csoda zöld erdei magány,
Hol éltes lucfenyők álmodva állnak,
Hol fényes patakok kavicson járnak,
Hol átélhető a mély csendvarázs.
 
Időnként kolompját rázza a nyáj,
S halk susogása hallik fenyőfáknak,
A csendje oly bűvös, mint kápolnának,
Oh, szép, csoda zöld erdei magány!-
 
Leomlik földi lét szűkös korlátja,
Merülhet a szív isteni szférába,
Amint megérteni vágy mélybe nézve.
 
Oldódhat gondolatok mély talánya;
Mit sejthetett eddig ki-ki magában,-
S tapint világszellem ütőerére.