Dichter unbekannt: Lefeküdtél, kedvesem (Liegst Du schon in sanfter Ruh in Hungarian)

Liegst Du schon in sanfter Ruh
und tust Dein schwarzbraun Auglein zu,
und die zarte Gliederlein
wohl in ein Federbett gewickelt ein.

Wälder, Felder schweigen still,
und niemand ist, der mit mir sprechen will,
alle Flüß haben ihren Lauf
und niemand ist, der mit mir bleibet auf.

Heut hab ich die Wach allhier,
Schönste, vor Deiner verschloßnen Tür,
Sonn und Mond, dazu das Firmament
schaun, wie mein junges Herz vor Liebe brennt.

Harfenklang und Saitenspiel
hab ich lassen spielen so oft und viel,
ich hab es lassen spielen so oft und viel,
so daß mir keine Saite mehr klingen will.

Gute Nacht! Gute Nacht! Frau Nachtigall
in dem Tal, tausendmal, überall,
grüße sie aus meinem Herzensgrund,
aus meinem Herzen, mit deinem Mund.

Lefeküdtél, kedvesem,
álom ül fekete szemeden,
szép tagjaid fedi jó
tollas ágyban gyönyörű takaró.

Erdőn-mezőn csendes éj
és énhozzám senki már nem beszél,
folyók folynak csendesen
és énvelem nem virraszt senki sem.

Egyedül én őrködök,
mert tilos, kedves, a küszöböd,
nap és hold és hozzá a nagy ég
nézi, ifju szivemben a vágy hogy ég.

Húros hárfám nem dalol,
félretettem annyiszor, annyiszor,
félre bizony, annyiszor, de annyiszor,
hogy a húrja már sohse, de sohse szól.

Aludj hát! Jójszakát! Zengj tovább,
csalogány, te zengj a völgyön át,
köszöntse őt szivem melege,
szivemből a te szád éneke!