A hallgatásodra szelíd fénnyel válaszolok: bármennyire is
olyanok hullámzó pillantásaim, mint a Csendes-óceán,
bárhogyan is táncol a mellemben szívem akár a tűzláng.
A vérem ég, mint hosszú-hosszú erdő
valami végtelen hegyoldalon. S ha lement is a szép
nap, és ha százszor is lement, írok neked. S ha nem mást,
hát egy kicsiny papírlapon megírom és elküldöm néked a
gyermekkori mosolyomat sértetlenül, mint holdsugarat,
mely visszadereng a medence vizéből.
Te kegyelemben részesülsz. Rajtad az isten tekintete.
S a hajnalok jók hozzád. El ne árulj!
És főképp el ne mondd neki, hogy fogyóban a reményem.
Ha a Tajgetoszt nézed, jegyezd meg szakadékait, miken
átkeltem, s a csúcsokat, miket megjártam. És a csillagokat is,
miket szemléltem. És beszélj nekik, beszélj a könnyeimről,
s hogy vallom még konokul: a világ szép!
És hogy leghalkabb sóhajom is himnusz! Minden lépésem győzelem.
S hogy minden nevetésem késdöfés, mely megsebzi a halált!
S ha földem kettéhasad is,
s a lélegzetem is kifogy, s létem tátongni kezd,
mint szétnyíló fal a rásúlyosuló
hirtelen jött viharban,
mondd el nekik, hogy megírom neked
gyermekkori mosolyomat sértetlenül, mint holdsugarat,
mely visszadereng a medence vizéből.
Megírom neked teljes hitemet.
A csukott könyvet kinyitom, hogy elolvashass engem.
A vérem bűntelen. És szent Megsimogathatod
a lapjaim között. Ne rettegj tőle.
E vörös betűket, miket neked írok, megtörlöm
a Szűz Mária könnyáztatta kendőjének nedves
csücskével. Igen, hiszen ezért olyan homályosak,
oly fölismerhetetlenek e lapok. Tedd ide az ujjad.
Kutasd a mondandókat. Fedezd fel őket kérlek.
De könnyeid a virágokon rejtsd el. El ne árulj!
S amit látsz, föl ne olvasd senkinek!
Csak azt mondd el, hogy megírom neked
gyermekkori mosolyomat sértetlenül, mint holdsugarat,
mely visszadereng a medence vizéből.
Mentén a folyónak,
mely a völgybe aláfut,
a bánatodat elaltató ezüst-
nyírfák mellett, a vízre írd fel
az én nevemet: Remény.
Az én nevemet: Szeretet.
Az én nevemet: Csönd.
A víz pedig felhullámzott megint.
Nyomaim eltörölte ismét.
Mondd meg nekik, hogy szabad szél vagyok, mely visszatér
e jövendőben. S hogy mindegyik fához
kötöttem egy aranynyergű lovat. Mondd meg nekik,
hogy én s a nap örökké vonulunk.
És hogy mikor vasárnaponként reményeim magamra öltöm,
tolong a nép, amint közötte lépdelek.
Hát így mondd el nekik,
hogy semmit nem írtam neked. Csak elküldtem tehozzád
gyermekkori mosolyomat sértetlenül, mint holdsugarat,
mely visszadereng a medence vizéből.