St. Vincent Millay, Edna: Nem hoz enyhet az idő (Time does not bring relief in Hungarian)

Who told me time would ease me of my pain!   
I miss him in the weeping of the rain;   
I want him at the shrinking of the tide;
The old snows melt from every mountain-side,   
And last year’s leaves are smoke in every lane;   
But last year’s bitter loving must remain
Heaped on my heart, and my old thoughts abide.   
There are a hundred places where I fear   
To go,—so with his memory they brim.   
And entering with relief some quiet place   
Where never fell his foot or shone his face   
I say, “There is no memory of him here!”   
And so stand stricken, so remembering him.

Hogy csillapul a fájás - hazug beszéd,
a múló idő nem hozza enyhemet,
hiánylom őt, ha eső, mint könny pereg,
s rá vágyom, dagály, ha apadja terét.
Olvad a régi hó, sötétli hegyét,
füstként látom szállni a hullt levelet,
de keserűn érzem múlt szerelmemet,
szívemre gyűl, őrzőn régi képzetét.
S mennyi hely van hová félek bemenni,
mit az ő emléke teljesen betölt,
s ha csendes enyhülettel arra térek,
hol ő nem járt, hol arca sohse fénylett,
s mondom: emlékem itt nincs róla semmi,
lesújtva érzem, ott is alakot ölt.