This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Poe, Edgar Allan: Stancák (Ifjan ismertem őt...) (Stanzas (In youth have I known…) in Hungarian)

Portre of Poe, Edgar Allan

Stanzas (In youth have I known…) (English)

How often we forget all time, when lone
Admiring Nature’s universal throne;
Her woods – her wilds – her mountains – the intense
Reply of HERS to OUR intelligence! –
- Byron

1.

In youth have I known one with whom the Earth
In secret communing held – as he with it,
In day light, and in beauty from his birth:
Whose fervid, flick’ring torch of life was lit –
From the sun and stars, whence he had drawn forth
A passionate light-such for his spirit was fit –
And yet that spirit knew – not in the hour
Of its own fervor – what had o’er it power.

2.

Perhaps it may be that my mind is wrought
To a fever
by the moon beam that hangs o’er,
But I will half believe that wild light fraught
With more of sov’reignty than ancient lore
Hath ever told – or is it of a thought
The unembodied essence, and no more
That with a quick’ning spell doth o’er us pass
As dew of the night-time, o’er the summer grass.

3.

Doth o’er us pass, when, as th’ expanding eye
To the lov’d object – so the tear to the lid
Will start, which lately slept in apathy?
And yet it need not be – (that object) hid
From us in life – but common – which doth lie
Each hour before us – but then only bid
With a strange sound, as of a harp-string broken
T’ awake us – ‘Tis a symbol and a token.

4.

Of what in other worlds shall be – and giv’n
In beauty by our God, to those alone –
Who otherwise would fall from life and Heav’n
Drawn by their heart’s passion, and that tone,
That high tone of the spirit which hath striv’n
Tho’ not with Faith – with godliness – whose throne
With desp’rate energy ‘t hath beaten down;
Wearing its own deep feeling as a crown.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.eapoe.org

Stancák (Ifjan ismertem őt...) (Hungarian)

Gyakran feledjük a múló időt
A Természet nagy trónusa előtt,
Lesvén a választ - fát, hegyet, vadat -,
Amelyet
 ő a mi elménknek ad.
Byron: A sziget

            1

Ifjan ismertem őt, kivel a Föld
Titkon társalkodott, s a Földdel ő;
Ki csak szépségben s nappal tündökölt,
S nap s csillag lobbantván fel perzselő
Életfáklyáját, izzó kínt-gyönyört
Nyert általuk (illett hozzá e hő),
És lelke mégse tudta, hogyha láza
Órája jött: mi az, mi felcsigázza.

            2

Az én elmém viszont gerjedni csak
A holdfénytől tud: úgy teremteték;
De hihetem-e, hogy e fény, e vad,
Nagyobb erő, mint ahogy a mesék
Hite tartja - vagy tán egy gondolat
Testetlen lényege ő, nem egyéb,
Mely izgató varázzsal hull le ránk,
Mint éj harmata nyári fű iránt?

            3

S úgy fut tovább, mint - ébredő szemek
Nyílván egy kedves tárgyra - könny görög
Az imént még hunyt szempillák felett? -
És nem is kell, hogy ez (e tárgy) előbb
Rejtve legyen, lehet ismert, lehet
Jelen való, s mégis, ha perce jött:
Mint pattant hárfahúr, zengi parancsát,
S felébreszt, mert tanújel ő s bizonyság

            4

Egy más, leendő világról, amelyet
Szépségben ád s azoknak ád az Úr,
Kik a mennyekbe már úgysem mehetnek,
Mert szív heve és lélek láza dúl
Bennük, az a vad láz, mely nem lehet meg
- Nem a hittel - a jósággal, s vadul
Neki is ront, ledöntve trónusát;
S mély érzésből hord saját koronát.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.eapoe.org

minimap