Borges, Jorge Luis: Baruch Spinoza (Baruch Spinoza in Hungarian)

Bruma de oro, el Occidente alumbra

la ventana. El manuscrito

aguarda, ya cargado de infinito.

Alguien construye a Dios en la penumbra.

Un hombre engendra a Dios. Es un judío

de tristes ojos y de piel cetrina;

lo lleva el tiempo como lleva el río

una hoja en el agua que declina.

No importa. El hechicero insiste y labra

a Dios con geometría delicada;

desde su enfermedad, desde su nada,

sigue erigiendo a Dios con la palabra.

El más pródigo amor le fue otorgado,

el amor que no espera ser amado.

Arany köd száll az alkony ablakába.

Csak a megszokott kézirat dereng fel

az asztalon, már tele végtelennel.

Valaki istent képzel a homályba.

Egy ember istent teremt. Egy zsidó,

sárgászöld bőr, nagy bánatos szemek,

viszi az idő, ahogy a folyó

viszi árján a ráhullt levelet.

Mit számít? Az ördöngös nem pihen,

istent gyúr kényes geometriából,

a puszta szavakból istent kovácsol

betegsége mélyén, a semmiben.

Része a legpazarlóbb szerelem lett,

az, amely nem is vár viszontszerelmet.