Supervielle, Jules: Dicsőség az életnek (Hommage à la Vie in Hungarian)

C'est beau d'avoir élu

Domicile vivant

Et de loger le temps

Dans un coeur continu,

Et d'avoir vu ses mains

Se poser sur le monde

Comme sur une pomme

Dans un petit jardin,

D'avoir aimé la terre,

La lune et le soleil,

Comme des familiers

Qui n'ont pas leurs pareils,

Et d'avoir confié

Le monde à sa mémoire

Comme un clair cavalier

A sa monture noire,

D'avoir donné visage

A ces mots : femme, enfants,

Et servi de rivage

A d'errants continents,

Et d'avoir atteint l'âme

A petit coups de rame

Pour ne l'effaroucher

D'une brusque approchée.

C'est beau d'avoir connu

L'ombre sous le feuillage

Et d'avoir senti l'âge

Ramper sur le corps nu,

Accompagné la peine

Du sang noir dans nos veines

Et doré son silence

De l'étoile Patience,

Et d'avoir tous ces mots

Qui bougent dans la tête,

De choisir les moins beaux

Pour leur faire un peu fête,

D'avoir senti la vie

Hâtive et mal aimée,

De l'avoir enfermée

Dans cette poésie.

Beh szép, ha vár ma hő

Otthon rád, eleven:

Egy szívben megpihen

És megáll az idő.

S ha kinyujtja kezét

Az ember a világra,

Mint gyümölcsért egy ágra,

Kis kertjében, beh szép!

Jó szeretni a földet,

A holdat s a napot,

Akárcsak párja-nincs,

Drága testvér-hugod,

Jó bízni magadat

A szép emlékezetre,

Mint egy sápadt lovag

Lovára, vasderesre,

Jó, ha pár szó: gyerek,

Asszony, életre kelhet,

Mint kóbor szigetek,

Ha végül partra lelnek,

És lombcirógatással

Ölelni lelket által,

Hogy vértjébe goromba

Kéz ne riassza vissza.

És élvezni beh jó

A sűrű vadon árnyát,

Noha válladra mázsát

Az évek terhe ró.

Jó, ha gond ütemére,

Érzed, buzog a véred,

S csillaga türelemnek

Aranyozza be csended,

S jó az a ritka perc,

Ha fejedben zsibongó

Szavakat kiszemelsz,

S fölragyog pár kopott szó,

És élni, élni végre,

Bár íze fanyar, vásott,

S jó, ha lakatra zárod

Ebbe a költeménybe.