Vivien, Renée: Invokáció (Invocation in Hungarian)
|
Invocation (French)Les yeux tournés sans fin vers les splendeurs éteintes, Nous évoquons l’effroi, l’angoisse et le tourment De tes baisers, plus doux que le miel d’hyacinthes, Amante qui versas impérieusement, Devant l’Aphroditâ dont le furtif sourire Dépasse en cruauté les flèches de l’Erôs, L’orage et l’éclair de ta lyre, Ô Psapphâ de Lesbôs ! Les siècles attentifs se penchent pour entendre Les lambeaux de tes chants. Ton visage est pareil À des roses d’hiver recouvertes de cendre Et ton lit nuptial ignore le soleil. Ta chevelure ondoie au reflux des marées Comme l’algue marine et les sombres coraux, Et tes lèvres désespérées Boivent la paix des eaux. Que t’importe l’éloge éloquent des Poètes, À Toi dont le front large est las d’éternités ? Qu’importent le frisson des strophes inquiètes, Les éblouissements et les sonorités ? La musique des flots a rempli ton oreille, Ce remous de la mer qui murmure à ses morts Des mots dont le rythme ensommeille Comme de lourds accords. Ô parfum de Paphôs ! ô Poète ! ô Prêtresse ! Apprends-nous le secret des divines douleurs, Apprends-nous les soupirs, l’implacable caresse Où pleure le plaisir, flétri parmi les fleurs ! Ô langueur de Lesbôs ! Charme de Mitylène ! Apprends-nous le vers d’or que ton râle étouffa, De ton harmonieuse haleine Inspire-nous, Psapphâ !
|
Invokáció (Hungarian)Szemünk vég nélkülin kihúnyt fények felé tör Félelmet hív elő, bajt és fájdalmakat Jácintnál mézesebb csókjaid édeséből, Kedves, ki dölyfösen vetetted önmagad Afrodité elé, ő már egy félmosollyal Ádázabbul sebez, mint Erosz nyilai, S villámló lantod, hogyha szólal, Ó Szapphó, leszboszi. Az éber századok hódolva és rajongva Hallgatják éneked. Halvány orcád, akár A téli rózsa, azt hamuknak kérge vonja, Nászágyadat sosem sütötte napsugár. Hullámzik dús hajad, a tengerár ha lankad, Mint hínár, vagy sötét korallvirág, lebeg, S vizek békéjét issza ajkad, Mélán és csüggeteg. Mit néked szép szavú költők magasztalása? A végtelenre unt hatalmas homlokod. Mit néked lelkesült strófák borzongatása, A zengedelmek és bámész káprázatok? Füledben egyre zúg a hullámok zenéje, A tenger holtjait elringató moraj, Álomba húz a lüktése Zord akkordjaival. Ó Paphos illata, ó költő, büszke papnő, Taníts titkot nekünk, istenek kínjait, Taníts sóhajt nekünk, cirógatást, mi gyötrő, Virág közt hervadó gyönyörnek könnyeit. Ó, Leszbosz, lankadás, Ó Mütilén, varázslat, Hörgésbe fúlt arany versed tanítsd nekünk, Lélegzetedben dallam árad, Szapphó, légy ihletünk.
|
![[Video]](https://www.magyarulbabelben.net/images/movies.png "Video!"){kind=small}
