Laboda, Róbert: Io guardavo soltanto (Én csak néztem in Italian)

a házunktól ötven méter
a gyerekkorom
néha zsebre rakom
éveim és elgyaloglok
meglátogatom gügyögéseim

tejfehér ködcsomó
az Ipoly-part
jeges sarat ken
magára a legelő
én meg
anyám
őrizzük a partot

úgy vigyázzuk a téltől
mintha gyerekcsín lenne
ez a vigyázás

lábunk alatt  meddő ágak
fagyott rügyek ropognak

az első öt lépés
után
anyám az Ipoly part ködje lesz

nyugodt
az új tavaszért ő lesz felelős

alig látni ha megmozdul
a tájban

anyám rögekkel álmodik
cserebogár lárvákat keres
bennük

a hideg és én
fagyos folyóba
mécseseket dobálunk
lángok fekszenek
a sodrásra
nem látom ellobbanni
egyiket sem

a szürkület olvadó
hajnali menedék
eltakarnak tar bokrok árnyai

elkésett szarvasbikák hörögnek
kánonban
bele a látatlanba

nagyapám mindent lát
ő a köd és ő a hörgés

én csak állok
ő a part ő a lépés
én csak nézek
ahogy ő

la mia infanzia
è a cinquanta metri dalla nostra casa
a volte metto in tasca
i miei anni e m’avvio
a visitare il mio balbettio
 
la riva dell ‘Ipel’
è un viluppo lattiginoso di nebbia
il pascolo si spalma
del fango ghiacciato addosso
io e
mia madre
sorvegliamo la riva
 
la preserviamo dall’inverno
come se questo preservare fosse
una ragazzata
 
rami secchi e gemme gelate
crocchiano sotto i nostri piedi
 
dopo i primi cinque
passi
mia madre diventa nebbia sulla riva dell ‘Ipel’
 
è tranquilla
per la nuova primavera sarà lei la responsabile
 
si vede malapena quando nel paesaggio
si muove
 
mia madre sogna le zolle
dentro larve di maggiolini
cerca
 
il freddo e io
gettiamo lumini
nel fiume gelato
sulla corrente
fiamme si coricano
non vedo spegnersi
alcuna
 
il crepuscolo fusibile
rifugio mattutino
mi celano i nudi rami degli arbusti
 
ritardati cervi rantolano
secondo il canone
nell’imperscrutabile
 
mio nonno vede tutto
lui è la nebbia e lui è il rantolo
 
io sto immobile
lui è la riva lui è il passo
io guardo soltanto
come lui