Laboda, Róbert: epi - demia (jár-vány in Italian)

langyos idő volt
nálunk hajnaltájt
mindig sarkon fordul a szél

nem aludtam akkor megint
csak a haláltól féltem
és újra útra is keltem
egyedül
mint a szürke gém lépkedtem
át a réten

ősznek
akartam látni a nyarat
hátha könnyebb úgy aludni
nézni csak az Ipoly partját
ott úgyis minden perc
egyformán más

kövér öreg férfiak gyülekeztek
beteg tehenekre várva
ahogy verték őket
a vascsövek kopogtak a bömbölésben

és én először hallottam ritmust
a meghalásban tétje van a semminek
bármerre indulsz is
értelmet kap
a cél olyankor
ha életben maradsz
és odaérsz

de én továbbmentem
pontosabban az álmatlanságból
bele a semmibe

era tiepido il tempo
verso l’alba da noi
il vento spesso cambia verso
 
allora di nuovo non avevo dormito
avevo paura solo della morte
mi son messo nuovamente in cammino
da solo
procedevo come l’airone grigio
attraverso il prato
 
come autunno
così volevo vedere l’estate
forse in quel modo è più facile dormire
guardar solo la riva dell’Ipel’
comunque là ogni minuto
è parimente diverso
 
si radunavano i vecchi uomini grassi
aspettando vacche malate
mentre le menavano
nel loro muggito ticchettavano i tubi di ferro
 
era la prima volta che sentivo il ritmo
il vuoto è il risultato della morte
ovunque tu vada
l’obiettivo
avrà senso nel caso
che tu rimanga in vita
e arrivi
 
ma io avevo continuato
per l’esattezza dall’insonnia
dritto nel vuoto